Három budapesti kerületben folytatják a kerékpáros közlekedést támogató útátépítéseket.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ismertetője szerint a II., a III. és a XIII. kerületben is megkezdődtek azok a munkák, amelyek a kommunikáció szerint a kerékpáros, illetve a gyalogos közlekedés biztonságának a javítását is szolgálják. A Felhévíz, Újlak, Óbuda, Újlipótváros és Vizafogó területét érintő munkákkal azt kívánják elérni, hogy biztonságos kerékpáros útkapcsolatot alakítsanak ki, és az új útvonalak csatlakozzanak a hálózat jelenlegi, illetve tervezett szakaszaihoz. Az Árpád fejedelem útja-Margit híd-Nagykörút-Lehel utca-Róbert Károly körút-Dagály sétány-Árpád híd-Vörösvári út által határolt terület egyik kiemelt helyszíne a Serfőző utca és az Árpád fejedelem útja kereszteződése. Itt a közlekedők biztonsága érdekében a BKK megemeli és beszűkíti az útpályát a Serfőző utcából az Árpád fejedelem útjára jobbra kanyarodó sávban, ami arra kényszeríti majd a gépjárművel közlekedőket, hogy a lehető legkisebb sebességgel haladjanak át a kereszteződésen. Piros útburkolati jellel teszik láthatóbbá mindkét kanyarodósávban a kerékpárút átvezetését és a kerékpárral közlekedők elsőbbségét, valamint úgynevezett irányhelyes kerékpársávot jelölnek ki az Árpád fejedelem útján a városhatár irányába. A Viza utca-Népfürdő utca csomópontban egyszerűbbé kívánják tenni a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők átkelését a Duna-part és a belsőbb területek között. A Margitsziget északi részén irányhelyes kerékpársávok és további közlekedésbiztonsági intézkedések javítják majd az Árpád hídra a fel- és lehajtást. Több egyirányú utcát is megnyitnak a kétirányú kerékpáros forgalom előtt a XIII. kerületben – annak ellenére, hogy több közlekedési szakértő lát ebben a rendszerben kiemelt balesetveszélyt, egyrészt mert az egyirányú utcák gyakorta azért egyirányúak, mert az útpálya túl keskeny két járműféleség biztonságos egymás melletti elhaladásához, másrészt az egyenrangú utak kereszteződésében zavart kelt a jobbkézszabály gyakorlati alkalmazása, mert a közlekedők nem feltétlenül számítanak egyirányú utcából irányellentétesen kihajtó járműre (amit tábla sem jelez) .
Az átépítések a Budapesti Mobilitási Terv 2030 részeei, ugyanúgy, mint a Kőbányán, Kispesten, valamint Pesterzsébeten is zajló kivitelezések, valamint az Újbudán is induló munkák. A már befejezett és erősen kifogásolható minőségű és megoldásrendszerű rákospalotai (XV. kerületi) átalakításokról már külön cikkben beszámoltunk.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.