Többségében kerékpár nyomvonalak sárga felfestésével oldották meg a kerékpáros útvonalak kérdését Budapesten a XV. kerületben.
A BKK beruházásával oldották meg a fővárosban, Rákospalotán a kerékpárosok biztonságosabb közlekedésének a kérdését. Minden eddig ismert megoldással találkozhatunk, a járdásra és az útfelületre felfestett sárga jelölésekkel, az egyirányú utcákba ellenirányba bevezetett kerékpárosforgalommal, parkokat átvágó kerékpárutakkal, amelyek legalább újak. Kapcsolódó módsításként kiépítettek fekvőrendőröket és kialakítottak 30 km/óra sebességkorlátozású zónákat illetve útvonalakat. Elgondolkoztató megoldások is születtek, például a Rákos út és Dugonics utca sarkán, ahol a Rákos út nyomvonala megtörik és emiatt a belváros felé haladó irányban rosszul belátható az út, ott egy járdaszigettel fokozták az ívtörést, az említett irány forgalmát az útszéle felé terelve, ahová újonnan telepítettek egy kerékpárparkolót: jobban érezzék a közlekedők (bringások és autósok egyaránt) a haladás kockázatát? (lásd az alábbi képen)

Több kifejezetten kisforgalmú utcában is halad kerékpárnyom, ezek között bőven akad olyan, amelyek aszfaltburkolata igen rossz minőségű, így közlekedésbiztonsági szempontból nagyobb veszélyt jelentenek a kerékpárosokra a kátyúk és repedések, mint a gépjárműforgalom. Helyes megoldásként újra kellett volna aszfaltozni. Mindenesetre statisztikai szempontból a feladat így is teljesítve lett. (lásd alábbi képet, amelyen látható a „felújítás” előtti állapot, a nagy tócsa, ahol megsüllyedt az aszfalt. Az alsóbb képen a „kész” helyzet, a kerékpáros sárga felfestés elszíneződéséből látszik, hogy a megsüllyedés és a tócsaképződés megmaradt. Akkor hol van itt a „felújítás”?)

A BKK beszámolója alapján a kerületben történtek:
- forgalom- és sebességcsillapítási fejlesztéseket hajtottak végre
- kerékpársávot alakított ki és kisebb korrekciókat végzett, hogy a Széchenyi úti, a Szent Korona útjai, a Wesselényi utcai, valamint az Arany János utcai gyalogos-felüljáró könnyebben elérhető legyen, és ezzel biztonságosabb legyen az átkelés az M3-as forgalmas bevezető szakaszán; (megjegyzések: a Szent Korona útját az M3 átszeli, minkét oldalról zsákutca, eddig és ezután is kockázatmentes áttolni a bringát a csak gyalogosokat szolgáló felüljárón)
- egyirányú utcákat nyitottak meg a kétirányú kerékpáros-forgalomnak (ezt a megoldást bármely városrészben közlekedésbiztonsági szempontból kifogásolhatónak gondoljuk)
- közterületi átalakításokat végzett, könnyebb kerékpárral megközelíteni a Széchenyi téri Czabán Általános Iskolát

A műszaki átadás-átvételi folyamat során a BKK szakemberei alaposan átnézik az érintett területeket, és ha szükséges, javításokat kérnek. Még lehetnek kisebb helyszíni munkák, de a projekt teljes kivitelezése nyáron befejeződik – írta a BKK.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.