2023.03.16, 10:10
Érdemes meggondolni a kárigénylést

Beérkeztek a biztosítókhoz a szombati közlekedési tömegkatasztrófa utáni első kárigények.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) nyilatkozata szerint a szombati M1 autópályán történt tömegbaleset károsultjainak a bejelentéseit több biztosító is soron kívüli ügyintézésben kezeli. Még a szerdai ünnepnap előtt egy gépjármű kárszemléje már be is fejeződött, pár napon belül kifizethetik a totálkár összegét. Az említett esetben a károsult autója hozzáférhető volt, azonban, ha a személygépkocsit a rendőrség lezárt telephelyen tárolja, a kárszemlézés sem kezdődhetett el, de az érintettek ekkor is gyorsított eljárásban bízhatnak. A közlemény szerint azok számíthatnak a leghamarabb teljes kárrendezésre, akik rendelkeznek casco-szerződéssel. A baleset sérültjei, illetve a gépjárművek üzemben tartói a károsult jármű felelősségbiztosítójánál, illetve a MABISZ-nál jelenthetik be igényeiket. Az érintetteknek érdemes végig gondolniuk, rendelkeznek-e még egyéb biztosítással, de ha nem, jogcím nélküli előleget akkor is fizethet a biztosítói közösség a tömeges kárrendezésre vonatkozó belső szabályozása keretében. A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás terhére igényelni korai kárrendezést átgondolandó, mivel a rendőrségi vizsgálat lezárultával, a felelősség tisztázásával a végleges kárrendezésnél az előlegként felvett összeggel attól függően kell majd elszámolni, hogy megállapítható-e az érintett részbeni-, vagy teljes felelőssége a keletkezett károkért. Tehát egyes esetekben előfordulhat részleges, vagy teljes előleg-visszafizetési kötelezettség a felelősség megállapítás alapján.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

...
2026.08.26. 10:42

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték

Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.

...
2026.08.25. 08:51

Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték

Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.