2022.05.08, 12:09
Taxi díjváltozások Szegeden és Budapesten

A taxiszolgáltatás hatósági árának megszüntetéséről döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés, a fővárosban pedig megemelték a viteldíjakat.

Megszüntették a taxiszolgáltatás hatósági árát Szegeden. Eddig a taxival utazóknak 600 forintos alapdíjat, 400 forintos kilométerdíjat, illetve 100 forint percenkénti időarányos díjat kellett fizetniük. A vita során Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester elmondta, a taxidíjak maximálása nem kötelező, csupán lehetőség az önkormányzatok számára, amellyel a megyei jogú városok többsége nem él.

Hétfőtől drágul a taxival utazás Budapesten. Az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nő. A Fővárosi Közgyűlés április 13-án módosította a taxirendeletet. A 33 százalékos emelést az üzemanyagár-emelkedéssel, valamint a megnövekedett inflációval és a minimálbér emelkedésével indokolták – annak ellenére, hogy a minimálbér emelés nem járt együtt a minimálbért terhelő járulékok és adók összegszerű emelkedésével, magyarul nem kell többet befizetni a növelt minimálbér után az államkasszába, mint tavaly. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az ülésen közölte: a tarifaemelés a taxis szervezetek által kezdeményezett egyeztetéseken elért kompromisszumos megoldást tükrözi.

Obb 30ev

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14