2022.04.18, 08:55
Hol és kikkel történik a legtöbb halálos baleset?

Az Európai Bizottság közzétette az előzetes adatokat a tavaly közúti balesetben elhunytak számáról. A statisztikából a helyszínek és az érintettek kora, neme is szerepel. Lehet következtetni.

Az előzetes adatok szerint az EU-útjain 2021-ben a megelőző évhez képest 5 százalékkal több ember vesztette az életét közúti közlekedési balesetben. Összesen tavaly 19 800 áldozatról számoltak be az EU tagországai. A 2020-as évhez viszonyított összehasonlítást nagyban befolyásolják az egyes országokban a járvány lefolyása alatt kialakult helyzetek. 2019 és 2020 között a közúti balesetek halálos áldozatainak száma 17 százalékkal csökkent, ezt követte az élet normalizálódásával, a szigorú korlátozások enyhítésével az esetszámok fent említett 5 százalékos emelkedése.

A pandémia előtti 2019-es évhez képest 2021-ben 13 százalékkal csökkent a közúti halálesetek száma az EU-ban. A 2020-ra rendelkezésre álló adatok (a 2021-es részletes adatok még nem állnak rendelkezésre) rálátást adnak a közúti halálos balesetek jellemzőibe, az úthasználók típusába és a helyszínekbe, valamint reprezentálják az áldozatok nemét és életkorát.

A halálos közúti balesetek 52 százaléka országutakon történt, a városokra a balesetek 40 százaléka jutott, az autópályák 8 százalékkal részesedtek. Az összes halálos közúti baleset 43 százalékát a személygépkocsiban ülők, 20 százalékát a gyalogosok, 18 százalékát a motorkerékpárosok és 10 százalékát a kerékpárosok okozták.

A városi területeken belül a gyalogosok (37 százalék) tették ki az áldozatok legnagyobb részét. Őket a motorkerékpárosok követték 18 százalékkal, majd a kerékpárosok 14 százalékkal – tehát a városi területeken az összes halálos áldozat közel 70 százaléka úgynevezett veszélyeztetett úthasználó (tehát nem védi őket „karosszéria”).

Oktoberi Balesetek 1
Este váratlan helyen az autós sem számít gyalogosra

Négyből három halálos közúti baleset okozásért (77 százalék) férfi volt a felelős. Az idősek (65 év felettiek) az összes halálos áldozat több mint negyedét (28 százalék) tették ki, bár arányaiban több fiatal halt meg az utakon. Míg az uniós utakon elhunytak 12 százaléka 18 és 24 év közötti volt, addig ez a korcsoport az EU lakosságának csupán 7 százalékát teszi ki. A statisztikák tehát azt mutatják, hogy a fiatalok nagyobb valószínűséggel válnak halálos kimenetelű közúti baleset részesévé.

Obb 30ev

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

...
2026.08.26. 10:42

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték

Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.

...
2026.08.25. 08:51

Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték

Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.