2021.10.18, 09:54
Csak 17 autó akadt fenn 5 nap alatt

A szeptemberi ötnapos közúti közlekedési környezetvédelmi akcióhéten több mint 900 járművet ellenőriztek, de csak 17 kocsit kellett vizsgára berendelni.

Szeptember 27. és október 1. között ellenőrizték Magyarország útjain a közlekedésben résztvevő járművek környezetvédelmi állapotát. A szakemberek 30 fővárosi, debreceni, győri és szegedi helyszínen a tervezettnél másfélszer több, 918 ellenőrzést végeztek el. Komolyabb problémák miatt 17 gépjárművet rendeltek be műszaki vizsgára.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával, a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. által szervezett ellenőrzés sorozat egyik célja a magyar gépkocsiállomány átlagos környezetvédelmi állapotának a felmérése. A területi kormányhivatalok közlekedési hatósági munkatársai idén is minden nap másutt, a fővárosban összesen tizenöt, a vidéki megyeszékhelyeken öt-öt helyszínen dolgoztak szeptember utolsó hetében.

Az ellenőrzött autók többsége személykocsi volt, minden tíz autóból hat benzinüzemű, négy pedig dízelmotoros volt. Átlagéletkoruk a 15 évet közelítette, de ebben viszonylag nagy volt a szórás, Budapesten 14, Szegeden közel 17 év volt a megállított kocsik átlagos kora. A kishaszongépjárművek és nyerges vontatók fiatalabbak, az e kategóriákból vizsgált járművek korátlaga nem érte el a 10 évet sem. Kihasználtságuk funkciójukhoz igazodva eltérő: a személyautók kilométerórái átlagosan mintegy 200 000, a kishaszongépjárműveké hozzávetőleg 270 000, a tehergépjárműveké közel 500 000, a nyerges vontatók pedig közel 740 000 megtett kilométert mutattak.

20 éve az akkor végzett ellenőrzések során a dízelmotoros autók fele, a benzinmotorosok kétharmada felelt meg a követelményeknek. Az elmúlt években 10 vizsgált járműből átlagosan már csak 1-2 két esetben találtak kifogásolnivalót a szakemberek. A megfelelési arány idén is hasonlóképpen alakult: a benzines autók több mint 80, a dízelek több mint 90 százaléka jó állapotú volt. A legjobban a fővárosi dízelüzemű állomány teljesített 95 százalékra kerekíthető értékkel, a legtöbb baj a győri benzinesekkel volt, ezek kevesebb mint háromnegyede nem akadt fenn a rostán. Az ellenőrzéseken fennakadó, rossz állapotú, erősen szennyező gépkocsival közlekedőknek két hónapon belül időszakos műszaki-környezetvédelmi vizsgálaton kell megjelenniük járműveikkel.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14