2021.10.14, 13:14
Ismét a feltöltött videó buktatta le a szabálysértőt

Egy apuka engedte vezetni a 10 éves kislányát, miközben 11 éves fia is velük volt. Megoszotta a közösségi oldalon, végül eljárást indítottak ellene.

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség járművezetés tiltott átengedésének vétsége és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 februárjában egy Kiskunhalas környéki településen megengedte a 10 éves lányának, hogy autót vezessen. A lány biztonsági öve sem volt bekötve és az autóban ült a 11 éves bátyja is.

A vádirat szerint a férfi 2020. február 23-án, délután, egy Kiskunhalas környéki település belterületén egy személyautó vezetését átengedte a 10 éves lányának, aki a koránál fogva alkalmatlan a járművezetésre. Az autót a vádlott indította be, majd a lánya vezette önállóan mintegy 200 méteren át, eközben a vádlott az „anyósülésen” ült. A lány biztonsági öve sem volt bekötve, és vezetés közben egy parkoló kamiont is ki kellett kerülnie a gépkocsival.

Az egészet végignézte a lány 11 éves bátyja is, aki a hátsó ülésen ült. A lány vezetését az apa a telefonjával felvette. A felvételt közzétette egy internetes közösségi portálon és az elvált feleségének is elküldte. Az apa azzal, hogy az autó vezetését átengedte a koránál fogva járművezetésre alkalmatlan lány részére, amit a szintén kiskorú bátyja is látott, a nevelési kötelességeit súlyosan megszegte és veszélyeztette mindkét gyermeke testi és erkölcsi fejlődését.

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség járművezetés tiltott átengedésének vétségén kívül 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja. Az ügyész felfüggesztett börtön, valamint foglalkozástól és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

...
2026.08.26. 10:42

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték

Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.

...
2026.08.25. 08:51

Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték

Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.