Nem véletlenül nem javasolt a papucsban vezetés. Esetünkben a lecsúszó papucs miatt nem tudott a sofőr lassítani, és okozott balesetet: a családja is az autóban volt.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki autójával kidöntötte egy vasúti átjáró fénysorompóját. A vádlott 2021. május 8-án kora délután személykocsival haladt Derecske felől Konyár irányába, a járműben tartózkodott felesége és két gyermeke is. Valamennyien használták a biztonsági övet, a kisebb gyermek gyerekbiztonsági rendszerben utazott.
A vádlott egy vasúti kereszteződéshez érkezett, amelyhez balra, majd jobbra ívelő útkanyarulat vezetett. A férfi azonban az autó sebességét az út vonalvezetésének megfelelően nem tudta mérsékelni, azaz nem tudott lassítani a járművel, ugyanis papucsa beszorult a pedálok közé. Emiatt a vádlott az autóval lehaladt a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára és a jármű elejével nekiütközött a vasúti átjárót biztosító fényjelző berendezésnek, ami talpazatával együtt kiborult a helyéről. A vádlott autója az ütközés miatt a tetejére borulva állt meg. A baleset során nem történt személyi sérülés, a vádlott azonban magatartásával veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát.
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság által végzett nyomozás során a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését. A Debreceni Járási Ügyészség a vádlottal szemben közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést és a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki, a vasúti társaság által előterjesztett polgári jogi igény érvényesítését pedig utasítsa egyéb törvényes útra.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.
Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.