2021.06.13, 07:35
Elkészült a zalaegerszegi tesztpálya autópálya-eleme

Már használatba is vették az autógyártók a zalaegerszegi járműipari tesztpálya autópálya-szakaszát.

Az innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László az új tesztpálya átadása során úgy fogalmazott: ez Zalaegerszeg „első” autópályája, bár a leendő M76-os sztráda is a ZalaZone közelében fog majd elhaladni. Jelezte, hogy a 45 milliárd forintból 269 hektáron épülő tesztpálya bővítéseként már tervezik a szomszédban létesülő harcjárműgyárat is kiszolgáló off-road pályát. Ez a további 200 hektáros területen épülő, lánctalpas és gumikerekes járműveket is kiszolgáló tesztkörnyezet építése mintegy 20 milliárd forintot igényel.

A miniszter hozzátette: a járműipari tesztpálya folyamatosan egészül ki a bérlők igényei szerint, az autópálya-szakaszt is ezért építették, illetve az off-road pálya is azért készül, bár az eredeti tervekben ezek még nem szerepeltek.  Az új 1,5 kilométeres, kétszer kétsávos sztráda mindenben megfelel egy valódi autópályának. Több fel- és lehajtója van, felüljáró ível át felette, a sávokat elválasztó elemek között pedig betonfal és korlát egyaránt helyet kapott. A 130 kilométeres – vagy akár nagyobb – sebességgel használható sztrádaszakasszal, valamint a már korábban megépült pályaelemekkel együtt a tesztpálya készültségi foka meghaladja a 90 százalékot. Az eredeti terveknek megfelelően az év végéig befejeződik az építése.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

...
2026.08.26. 10:42

Nőtt a vadbalesetek száma

A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték

Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.

...
2026.08.25. 08:51

Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték

Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.