2021.05.15, 07:28
MÁV kampány a vasúti átjárók biztonságáért

Ütközéspont elnevezéssel interaktív közlekedésbiztonsági kampányt indít a vasúti átjárókban bekövetkező balesetek számának csökkentésére és a vasúti átjárók biztonságosabbá tételére a MÁV.

Homolya Róbert, a MÁV-Volán csoport elnök-vezérigazgatója a kampány sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a vasút a legzöldebb és legbiztonságosabb közlekedési mód. A MÁV 7700 kilométer vasútvonalat üzemeltet, ezeken naponta több mint háromezer vonat közlekedik, amelyek évente 140 millió utast szolgálnak ki. A legtöbb vasúti baleset a vasúti átjárókban történik, elsősorban figyelmetlenség és a közlekedési szabályok be nem tartása miatt – lásd a témában írt korábbi cikkünket. A vasút vonalát több mint 5500 átjáró keresztezi, vagyis két kilométerenként metszi egymást a vasúti és a közúti hálózat, ezek fele nem biztosított, azaz nincs olyan technikai eszköz telepítve, amely felhívná a közúton közlekedők figyelmét arra, hogy jön a vonat.

Az elnök-vezérigazgató közölte, 2008 óta nem történt olyan halálos baleset, amely vasúti hibára lett volna visszavezethető, de így is évente 60-80 baleset következik be a vasúti átjárókban. Tavaly 60 ilyen baleset volt, az idén azonban már több baleset történt az átjárókban, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A MÁV az Ütközéspont elnevezésű kampánnyal a fiatalok figyelmét szeretnék felhívni a biztonságos közlekedés fontosságára és a vasúti balesetek lehetséges következményeire. Az utkozespont.hu oldalon a játék résztvevőinek ki kell deríteniük, hogyan történt a vasúti baleset. A játékban 360 fokban körbe tudnak nézni, meg tudják keresni az elrejtett nyomokat, „helyszínelhetnek”, hogy a végén megoldják az esetet.

Homolya Róbert elmondta: az interaktív kampány mellett országszerte ötszáz plakátot helyeznek ki, továbbá minden középiskolát elérnek a kampánnyal és az ahhoz kapcsolódó nyereményjátékkal. Gál Kristóf r.alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője – aki a filmben egy rendőrt alakít – arról beszélt, nem ez az első alkalom, hogy a rendőrség együttműködik a MÁV-val a vasúti átjárók biztonsága érdekben, de eddig az átjáróban szabálytalankodók kiszűrésére, szankcionálására fókuszáltak, most azonban a balesetmegelőzés van a középpontban. Az alezredes közölte, a vasúti átjárókban történő balesetek fele halálos kimenetelű, egy személyautó és egy vonat ütközésénél szinte elkerülhetetlen a személyi sérülés bekövetkezése. Az interaktív nyomozójátékban a sérültet Nagy Zsolt színész alakítja, aki a sajtótájékoztatón azt mondta, személyes érintettsége miatt nem volt kérdés, hogy részt vesz a kampányban. Hangsúlyozta: mindenkit hazavárnak, és nagyon fontos a közlekedésbiztonsági szabályok betartása. Az utkozespont.hu oldalon a játék mellett lehet olvasni a MÁV közlekedésbiztonsági fejlesztéseiről is, valamint megtalálható a vasúti balesetek térképe, amely megmutatja a legveszélyesebb átkelőket.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14