Imbolygás, egyensúly elvesztése, bizonytalanság, zuhanó érzés – egytől-egyig komoly panaszok, amelyek a volán mögött is bármikor lecsaphatnak, ezért nem szabad őket félvállról venni. Mi a teendő, ha az autóban kezdünk szédülni?
A megfelelő egyensúlyérzékeléshez számos szervünk hibátlan együttműködése szükséges. A szédülés – amely nem más, mint a térérzékelésnek egy bizonyos zavara – többek között a belsőfülből kiinduló egyensúlyrendszer működészavara miatt jöhet létre, de egyéb betegségek, szélsőséges esetekben akár az anyagcsere kóros állapota, vagy pszichés állapot is előidézheti.
A szédülékenység sajnálatos módon nem válogat, bármely korosztályt érintheti – habár megjelenésének okai eltérőek lehetnek a különböző életszakaszokban. Míg gyermekkorban, vagy fiatal felnőttként főként belsőfül működési zavar, lázas állapot, esetleg fertőzés felelős a szédülésért, addig időskorban gyakoribb, hogy kardiovaszkuláris kórképek, anyagcserezavarok vagy idegrendszeri betegségek állnak a panasz mögött. A tendencia az, hogy a kor előrehaladtával egyre több betegnél jelentkezik szédüléses panasz.

„A szédülés időnként önálló kórkép – leggyakoribb ezek közül a jóindulatú helyzeti szédülés, – nagyon gyakran azonban egyéb betegség tünete, kísérő jelensége. A szédülést panaszoló beteg esetében akár ájulást megelőző, vagy szívritmuszavart jelző állapotra, nátrium-kálium egyensúly eltolódására, kiszáradásra, lázas állapotra, fertőzésekre is lehet gyanakodni. Előfordul hasonló panasz központi idegrendszeri megbetegedések esetén is, főként kisagyi betegségek, idegrendszeri elfajulásos betegségek esetében: Parkinson tünetegyütteseknél például akár első panaszok között lehet az elesési hajlam.” – magyarázza Dr. Nagy Marianna neurológus, majd hozzáteszi, nem szabad elfelejtkezni a lelki egyensúlyzavarhoz társuló egyensúlybizonytalanságról, hiszen a pszichés állapotnak is kulcsfontosságú szerepe van abban, mennyire érezzük biztosnak testünk térbeli helyzetét.
Ahogy a szakember is említette, a szédülés tehát lehet banális, csupán néhány napig fennálló panasz, esetenként azonban utalhat komoly, akár az életet veszélyeztető betegségekre is. Ennélfogva a gépjármű vezetési képesség akkor állapítható meg, ha a szédülés kiváltó oka pontosan ismert. A doktornő így fogalmaz: „Természetesen a szilveszteri buli plusz alkoholfogyasztás kombinációja megfelelő „terápiával” kezelve múló állapotnak tekinthető, így ebben az esetben nem kell a fiókba tenni a jogosítványt. A nem egyértelmű, vagy kóros esetekben azonban elengedhetetlen a háziorvosi vizsgálat, szükség esetén pedig szakorvosi vélemény dönthet arról, alkalmas-e a beteg gépjármű vezetésre. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy szédülékenység esetén hosszú időre el kell búcsúzni a vezetéstől, hiszen lehetséges, hogy hamar múló állapotról van szó, és a beteg 1-2 napon, esetleg néhány héten belül visszatérhet a megszokott ritmusához, mindennapi tevékenységeihez.”
Autóban, repülőn vagy hajón való utazáskor azok is szédülékennyé válhatnak, akikre a mindennapokban mindez nem jellemző. Utazáskor ugyanis a belső fülnek fel kell dolgoznia az ingerek áradatát, és sokan nehezebben tudják követni a szokatlan mozgásokat – például a kanyarodást vagy a légturbulenciát. Ebben az esetben a látási ingerek és az egyensúlyérzékelés nincs összhangban, az agy nem tudja hozzárendelni a látott képeket a belső fülből érkező ingerekhez, ami szédülést idézhet elő.
Dr. Nagy Marianna a következőket javasolja: „Ha a szédülésre hajlamos ember már kivizsgált beteg, tehát tudja magáról, hogy ritka epizódokban ugyan, de előfordulhat szédülésrohama, akkor nincs szükség korlátozásra. Ha azonban vezetés közben éri el a panasz, nyilvánvalóan azonnal le kell húzódnia biztonságos helyre, és a vezetést felfüggesztve segítséget kérni. A szédülésrohamban használatos gyógyszerek nem hatnak azonnal, így nincs értelme azt az autóban tartani, de a mobiltelefon feltétlenül legyen elérhető, hogy a beteg tudjon hívni megbízható sofőrt, vagy komolyabb probléma esetén orvosi segítséget.”
Melyik a csúszósabb: a falevelek vagy a hó?
A lehullott falevelek bizonyos helyzetekben – főleg ha több, vizes rétegben rakódnak egymásra – komoly veszélyt jelentenek a közlekedőkre.
Melyik a csúszósabb: a falevelek vagy a hó?
A lehullott falevelek bizonyos helyzetekben – főleg ha több, vizes rétegben rakódnak egymásra – komoly veszélyt jelentenek a közlekedőkre.
Defekt után mankókerék
A teljes értékű pótkerekek helyett az autógyártók által adott hely-, és súlytakarékos mankókerekek felszerelve gyengébb képességűak, mint az eredeti abroncsok. Felszerelésükkor ezt az autó vezetésekor figyelembe kell venni, és mielőbb kicserélni az eredetivel megegyező méretű és minőségű abroncsra.

Óraátállítás: meg kell szokni
Október 26-án, vasárnap hajnali 3:00-ról 2:00-ra állítjuk át az óráinkat. Megkezdődik a téli időszámítás.
Óraátállítás: meg kell szokni
Október 26-án, vasárnap hajnali 3:00-ról 2:00-ra állítjuk át az óráinkat. Megkezdődik a téli időszámítás.
Fénylik, de nem mindegy hogyan!
Ködben, csapadékos időben kiemelten fontos a helyes világításhasználat. Rossz látási viszonyok között a nappali menetfény sok esetben kevés a jó látáshoz és a láthatósághoz!

Vonóhorog felszerelése
Személyautók és kisteherautók akkor vontathatnak szabályosan utánfutót, ha rendelkeznek vonóhoroggal. Új autók esetén ez rendszerint feláras extra, használtautókra, ha nem rendelkeznek vele, utólag is felszerelhető.

Jó fényszóróval nekivágni a fényhiányos időszaknak
A műanyag fényszórók problémája, hogy ugyan jobban ellenállnak a kőfelverődésnek, mint az üveg, viszont puhább a felületük, így sérülékenyebbek a karcolásokkal szemben, ráadásul öregednek. Viszont polírozással felfrissíthetőek.

Utánfutóval szabályosan
Nem mindegy, hogy mivel mit szeretne vontatni az autós, és az sem mindegy, hogy azt miképp teheti. Szabályok vonatkoznak a vontatható tömegekre, a vontatójárműre és a sofőr szükséges képesítésére is.

A lehullott nedves falevél úgy csúszik, mint a hó
Az úttesten lévő falevelek rontják a gumiabroncsok tapadását, ez elsősorban kanyarodáskor és fékezéskor lehet veszélyes. Az átnedvesedett falevelek legalább annyira csúszósak, mint a hó.