Síelést, téli vakációt tervezve az elindulás előtt nem árt ellenőrizni, hogy hol kötelező a téli gumiabroncs, mert például Ausztriában akár ötezer eurós bírság is járhat a nem megfelelő gumik használatéért.
A következő hetekben indul a síszezon. Ha külföldre vezet a síelni vágyó útja, akkor elindulás előtt érdemes tájékozódni, hogy hol kötelező a téli gumiabroncs, hiszen ennek hiányát több európai országban szankcionálják.
Ausztriában a téli gumiabroncsokat november 1. és április 15. között kötelező felszereltetni. Ezek elmulasztása esetén 35-től 5 ezer euróig terjedő bírságot szabhat ki a rendőr közúti ellenőrzés során. Nyugati szomszédunknál hasonló szigor vonatkozik a hóláncra is, amelyből a fent említett időszakban legalább kettőt a kocsiban kell tartani. Szükség esetén ezeket a hajtott tengelyre fel kell szereltetni.
Németországban a téli gumiabroncsokat télies körülmények esetén szükséges használni. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy téli abroncsként személyautóknál a három hegycsúcsot és egy hópihét (3PMSF) ábrázoló szimbólummal ellátott termékeket fogadják el. A hóláncot pedig azokon a szakaszokon szabad használni, ahol ezt külön táblák jelölik. A nem megfelelő abroncsokkal történő közlekedés esetén 60 eurós, illetve nyári gumiabroncsokkal történő baleset okozásakor 120 eurós bírságot is kiszabhat a német rendőrség.
Szlovéniában november 15. és március 15 között kötelező a téli gumiabroncs, vagy a hólánc használata. A gumiabroncsok minimális profilmélysége nem lehet kisebb 3 milliméternél. A számos sípályával rendelkező Csehországban november 1. és március 31. között szükséges a téli gumiabroncsok használata télies időjárási viszonyok, illetve a „téli felszerelés kötelező” táblával ellátott útszakaszokon. Szerbiában az M+S jelölésű abroncsokat is elfogadják téli gumiabroncsként, ugyanakkor ezek használata november és április között kötelező.
Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Ukrajnában nem kötelező a téli gumiabroncs, de egyes hegyvidéki szakaszokon ajánlott az évszaknak megfelelő abroncsok használata. Horvátországban viszont csak akkor fogadják el a nyári gumiabroncsokat télen is, ha profilmélységük nem kisebb 4 milliméternél. Emellett déli szomszédunknál minden utazónak be kell készíteni legalább két hóláncot. Svácjban ugyan nem kötelező a téli abroncs, de ha valaki nem az évszaknak megfelelő, 3PMSF jelölésű téli gumiabroncsokkal okoz balesetet, akkor az súlyosbító tényezőnek számít.
Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!
Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!

Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!
Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!
Itt az ideje a légkondicionálók karbantartásának
A kánikula szezon előtt még időben meg lehet látogatni egy szakműhelyt a légkondicionáló karbantartása és tisztítása miatt. Jobban és szagtalanul fog működni!

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!
Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!
Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!
Így nem megy tönkre: autógumik helyes tárolása
Elég drága ma egy gumiabroncs-garnitura ahhoz, hogy vigyázzunk rájuk! A nem használt gumik tárolásában segítünk!

Így nem megy tönkre: autógumik helyes tárolása
Elég drága ma egy gumiabroncs-garnitura ahhoz, hogy vigyázzunk rájuk! A nem használt gumik tárolásában segítünk!
Így válasszunk nyárigumit!
Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

Így válasszunk nyárigumit!
Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.
Tavaszi autómosás: nem csak esztétikai okból
Már nem számítunk fagyra, neki lehet esni az autónak és alaposan kitakarítani. Persze belül is, de leginkább kívül és alul, hogy a felhordott közutas fagymentesítő anyagok eltűnjenek a kaszniról: hiszen erősen korrozívak!

Elrajtolt a bringásszezon!
Az utóbbi években megnőtt a kerékpározás népszerüsége. Szép időben sokan veszik elő a bringájukat, nem csak sportra, hanem mindennapi használatra is. Így nem árt átgondolni, hogy mire érdemes figyelniük, hogy elkerüljék a baleseteket.

Itt a motorosidény, de jó rákészülni
A napsütés, a száraz utak előcsalogatták a motorkerékpárosokat, akik jól teszik, ha az első gurulás előtt műszakilag azért átnézik, vagy átnézetik a télre pihenőre tett gépeiket.