Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette a “Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőt. A verseny megyei fordulóiról egymás után kerülnek be a győztesek a döntősök közé.
A “Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőt az ORFK-OBB a támogatóival közösen minden évben megrendezi. Tavaly már közel 500 család szállt harcba az értékes nyereményekért! A verseny a körültekintő és biztonságos közlekedés fontosságára, valamint a balesetek megelőzésére hivatott felhívni a figyelmet, és a család minden tagját megszólítja, a legkisebbektől a legnagyobbakig.
A “Közlekedik a család”-ra április 13-ig lehetett leadni a nevezést, és ringbe szállni a nyereményautóért, ami nem más, mint egy vadonatúj ŠKODA FABIA Ambition személygépkocsi! A családok mellett azonban az iskolák is versengenek, hiszen a legtöbb résztvevőt delegáló intézmények akár 500 ezer Forint értékű iskolaszerrel is gazdagodhatnak. A megyei fordulók április 13-ai kezdettel startoltak. A feladatok helyenként eltérőek voltak ugyan, de a résztvevő családoknak jellemzően KRESZ tudásukat kellett bizonyítani, majd elsősegélynyújtás ismereteikről adtak számot, végezetül pedig a felnőttek vezetéstechnikai pályán, a kisebbek kerékpályos akadályversenyben mérték össze tudásukat.
Az első megyei versenyt Szegeden rendezték meg április 13-án, ahol a Csókási család győzedelmeskedett. A vetélkedő mellett a résztvevők elsősegélynyújtó előadáson vehettek részt, illetve testközelből szemrevételezhettek többek között mentőcsónakot és tűzoltóautót. Április 27-én Budapesten tartották a “Közlekedik a család” következő megyei fordulóját. A megmérettetés a Városligetben, a IX. Országos Rendőr és Tűzoltónap keretein belül zajlott, 35 versenyző családból a Melegh család került a dobogó legfelső fokára.
A Közlekedési Kultúra napján, május 11-én egyszerre négy helyszínen, Cegléden, Győrben, Miskolcon, illetve Békéscsabán is versengtek a családok. Az országos döntőn Ceglédet a Nádházi család, Békéscsabát a Zahorán család képviselheti, míg Győrben a Michl család, Miskolcon pedig a Venglovecz család bizonyult a legrátermettebbnek.

A következő fordulókat május 18-án Kecskeméten, Szombathelyen, Székesfehérváron és Tatán rendezték meg. A remek hangulatú, izgalmas és természetesen tanulságos feladatok után Szombathelyen a Merőtei család, Kecskeméten Tóthék érték el a legjobb eredményt. Fejér megyét a Marekkel család, Komárom-Esztergom megyét pedig Kiss Róbert és családja képviselheti majd az országos döntőn.
Május 25-én újabb négy helyszínen mérkőztek meg a családok. Nyíregyházán a Pálincsár család szerezte meg az első helyet, Jászberényben pedig a több, mint 50 család közül Fodorék bizonyultak a legjobbnak. Hajdú-Bihar megyében a Géczi család, Baranyában pedig Kovátsék érdemelték ki a győzelmet. A május 26-i Egerben rendezett fordulón a Fodor család győzedelmeskedett.
Salgótarjánban, Szekszárdon, Veszprémben és Zalaegerszegen még hátravannak a megyei fordulók, a családok június 1-jén szállnak majd versenybe. A végső megmérettetésre, azaz az országos döntőre pedig június 22-23 között kerül sor, ahol kiderült, melyik család lesz egy vadonatúj személyautó boldog tulajdonosa!
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.