2023.12.26, 17:00
Veszélyes az árvízhelyzet!

Csaknem 1200 kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon. A Duna Budapestnél csütörtökön tetőzik, a rakpart egyes szakaszai már víz alatt vannak.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője, Siklós Gabriella az MTI-nek elmondta, hogy a csapadékos időjárás miatt a Dunán és mellékfolyóin árhullámok vonulnak le. A Duna Nagybajcsnál hétfőn 18 óra körül tetőzött 612 centiméteres vízállással, Gönyűnél pedig 19-22 óra körül 558 centiméterrel. Az árhullám tetőzése Komárom közelében jár. A legfrissebb előrejelzések szerint a Vág folyó, amely Komáromnál folyik bele a Dunába, a vártnál több vizet hoz, ezért a Komárom alatti szakaszokon magasabb tetőzések és lassabb apadás várható.

Esztergomnál kedden 10 órakor 570 centiméter volt a vízállás, szerdán várható a tetőzés 580 centiméter körüli szinten. Budapestnél kedden 10 órakor 636 centiméteres vízszintet mértek, a tetőzés 680 centiméter körül várható csütörtök hajnalban, reggel. A rakpart magasságát (645 centiméter) kedden napközben, délután érte el a folyó. A számítások szerint a rakpart szintje alá pénteken kerülhet a vízállás. A Duna emelkedő vízállása miatt veszélyes a lezárt budai és pesti alsó rakparton tartózkodni – adott ki figyelmeztetést a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az árvízveszély miatt lezárták a budai és a pesti alsó rakpartot a járműforgalom elől. A rendőrség kiemelte, hogy a rakpartokon gyalogosok sem tartózkodhatnak, mert veszélyes. Baján a tetőzés 810 centiméter körül várható pénteken-szombaton.

Szintén árhullám vonul le a Lajtán, Mosonmagyaróvárnál kedd hajnalban elsőfokú készültség volt érvényben. Itt is további áradás várható szerdai, a másodfokú szinthez közeli tetőzéssel – jelezte az OVF. A Rába Körmendnél vasárnap, december 24-én este tetőzött 365 centiméterrel, Sárváron előreláthatólag kedden napközben tetőzik a folyó, készültségi fokozat alatti szinten. Győrnél jelenleg első fok feletti, 552 centiméteres vízállást mérnek, további jelentős emelkedés itt már nem valószínű. Az Ipolyon hétfőn újabb árhullám érkezett, amely jelenleg Nógrádszakálnál tetőzik 279 centiméteres vízállással. Az Ipoly Ipolytölgyesnél előreláthatólag szerdán, kevéssel a másodfok felett tetőzik.

Árhullám Autókat Mentettek A Megáradt Rábából Egy Győr
Autót mentettek Győrött elöntött parkolóból

A Tiszán folytatódik az árhullám levonulása, a tetőzés már elhagyta a folyó hazai szakaszát. Jelenleg még első fok feletti vízállásokat mérnek Kiskörénél és Szolnoknál. A továbbiakban a lassú apadást vízszintemelkedések törik meg, döntően a Szamoson érkező kisebb árhullám hatására. Így a Közép-Tiszán újra első fok fölötti vízállások várhatóak. A Tisza több mellékfolyóján is vízszintemelkedések indultak meg a lehullott csapadék és a hóolvadás hatására. Ezért a következő napokban újra árvédelmi fokozatot megközelítő vagy azt meghaladó vízállás fordulhat elő a Krasznán, a Túron, a Bodrogon, illetve a Zagyva-Tarna és a Körösök vízrendszerén – közölte az OVF.

Budapesti buszsávellenőrzés eredménye

Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.

...
2025.05.12. 07:24

Budapesti buszsávellenőrzés eredménye

Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.

Formálódnak az új KRESZ keretei

Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.

...
2025.05.10. 11:15

Formálódnak az új KRESZ keretei

Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.

Hétvégi Budapest

Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban.

...
2025.05.09. 05:47

Hétvégi Budapest

Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban.

Ittas vezetésből megvesztegetés

Halmozta a hibákat az a sofőr, akit Debrecen környékén kaptak ittas vezetésen a járőrök. A büntetése nem marad el.

...
2025.05.08. 10:58

Ittas vezetésből megvesztegetés

Halmozta a hibákat az a sofőr, akit Debrecen környékén kaptak ittas vezetésen a járőrök. A büntetése nem marad el.

Horrorkaravánokat büntettek

A Közlekedési Hatóság munkatársai egy héten át tartó ellenőrzést tartottak az autószállító járművekre fókuszálva.

...
2025.05.04. 13:44

Horrorkaravánokat büntettek

A Közlekedési Hatóság munkatársai egy héten át tartó ellenőrzést tartottak az autószállító járművekre fókuszálva.

Végigvideózzák Magyarországot

Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei.

...
2025.05.01. 08:56

Végigvideózzák Magyarországot

Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei.

Mossák a Szabadság hidat szerda éjszaka

Folytatódik Budapesten a tavaszi hídmosási program.

...
2025.04.30. 10:49

Mossák a Szabadság hidat szerda éjszaka

Folytatódik Budapesten a tavaszi hídmosási program.

Kamionstop a hosszú hétvégén

A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása csütörtökön 6 órakor kezdődik.

...
2025.04.30. 08:46

Kamionstop a hosszú hétvégén

A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása csütörtökön 6 órakor kezdődik.