2023.05.09, 06:51
Verekedős rolleres

E-rolleres bántalmazott egy gyalogost Budapesten. Bízunk benne ezt a példát nem követik.

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 22 éves férfival szemben, aki egy évvel ezelőtt, Budapest belvárosában elektromos rollerrel közlekedett a járdán. Amikor ezt szóvá tette neki egy járókelő, őt többször megütötte, amitől a sértett életveszélyes fejsérüléseket szenvedett. A vádirat szerint a vádlott 2022. május 5-én kora délután, az V. kerületben elektromos rollerrel közlekedett, és ennek során a járdára is felment. Ezt egy arra járó férfi szóvá tette a vádlottnak, amire ő leszállt a rollerről, odalépett a férfihoz, majd őt szemből, kétszer, ököllel arcon ütötte. Az ütésektől a sértett az egyensúlyát vesztve hanyatt esett, feje az aszfalthoz csapódott, eszméletét vesztette, és életveszélyes fejsérüléseket szenvedett. Az elkövető ezután újra felszállt a járműre, elhajtott a helyszínről és mintha minden a legnagyobb rendben lenne, beérkezett a munkahelyére. A Fővárosi Főügyészség a 22 éves férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja, és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban. A videó felvételen az látható, ahogy a vádlott a bűncselekmény elkövetése után az elektromos rollerrel a belvárosban közlekedik, majd megérkezik a munkahelyére, ahol egy kollégája engedi be az épületbe – a lépcsőházban a fiatal elkövető még az öklét nézegeti, hogy érte-e sérülés az ütésektől.

2305 Agressziv Rolleres Helyszin
A cselekmény helyszíne

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14