2022.09.25, 20:13
Véget ért a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

A szeptember 19-24. között, hétfőtől szombatig szervezett rendezvénysorozatot az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága és a Magyar Biztosítók Szövetsége hozta tető alá. Az ORFK-OBB és a MABISZ először 2017-ben szervezte meg Biztonság Hete rendezvényt, amely elsősorban a legfiatalabb generációt célozza. A tematikus hét apropóját az adta, hogy szeptember 20. 1954. óta a gyermekek világnapja, és 1993. óta biztosítási világnap is. 2018-ban, a Családok Évében a rendezvénysorozat szeptember 17–22. között országos rendezvénnyé bővült, naponta helyszínt váltva, egy-egy napon több megyei helyszínről is jelentkezve. A programsorozat helyszíneinek, programjainak a megyék és a főváros adtak otthont.

A rendezvény sorozat a Driving Camp közlekedésbiztonsági pályán megtartott, „5 tengelyen-biztos kézzel!” döntőjével ért véget. A kamionosoknak szóló versenyen a tehergépkocsi-vezetők a technikai és elméleti felkészültségük mellett az ügyességüket is bizonyították. A versenyzőknek egy 20 GKI-vizsgakérdésből álló teszttel is meg kellett mérkőzniük, amelyet online formában az elődöntő helyszínén 20 perc alatt kellett megválaszolniuk. A döntőbe 10 versenyző jutott be, ők mérkőztek meg szombaton Zsámbék mellett.

2209 Driving Camp 2
KRESZ-pálya  gyerekeknek

Különleges is volt a verseny, mert jubilált, hiszen pont tíz éve szervezte meg először a NiT Hungary az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal közösen a kamionos versenyét. A megmérettetés pedig idéntől a nemzetközi DAF Driver Challenge magyar előselejtezője is egyben. Ugyanis a 2022-es legjobb magyar kamionsofőr kvalifikálja magát az európai verseny 2023-as döntőjébe Luxemburgba.

A futam középpontjában a közlekedésbiztonság és a vezetéstechnika álltak. De a család is kiemelt fontossággal bírt szombaton, mert a helyszínen kresz-pályával, arcfestéssel és még több programmal várták a szervezők a gyerekeket is. Miközben a gyerekek játszottak, a felnőttek óriás kivetítőn nézhették a verseny állását. A szombati nap záróakkordja az eredményhírdetés volt, amelyen az első díjat Óberling József r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője adta át.

2209 Driving Camp 1
A győztes!

Obb 30ev 2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14