Budapesten visszatérő probléma, hogy az autósok a zárt villamospályára hajtanak. A BKK ezért egyértelműsíti az érintett csomópontokon a sáv-vezetéseket.
Felfestéssel és táblákkal növeli a BKK a kritikus fővárosi közút-villamospálya csomópontok és helyszínek területén a forgalmi rend értelmezhetőségét. Újfajta megoldásokat alkalmaznak, mert még mindig visszatérő probléma, hogy az autók zárt villamosvágányra hajtanak, rendszerint nem akaratlagosan, hanem figyelmetlenségből. Az elmúlt másfél évben mintegy 120 esetben fordult elő ilyen esemény, amelynek több mint 40 százaléka az egész város átszelő, napi 200 ezer utast szállító 1-es és 3-as villamosvonalakat érintette.

A villamos magasvágányon fennakadó gépjárművek – amellett, hogy a jármű sérül és mozgásképtelenné válik – akadályozzák a villamosok haladását is. Az így kieső járatok pótlása autóbusszal történik, azonban ezek helyszínre érkezése időbe telik, így nő az utazási idő, az utasoknak pedig kényelmetlenséget okoz az átszállás. Egy ilyen baleset órákra is megbéníthatja a közösségi közlekedést, hiszen a műszaki mentéssel a probléma megoldása nem ér véget, a menetrend szerinti közlekedés helyreállítása több időt vesz igénybe.
A Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Közút Zrt., valamint a BKV Zrt. közösen tesz lépéseket azért, hogy csökkenjen a villamosvágányra hajtó autók száma. A közlekedési társaságok Budapesten eddig még csak korlátozott számban és néhány helyen használt ilyen irányú intézkedéseiket további helyszíneken is alkalmazzák: felfestéssel, táblázással és rugalmas fényvisszaverő műanyag oszlopokkal növelik a kritikus csomópontok és helyszínek értelmezhetőségét.

Tavaly áprilisban a 3-as villamos vonalán vezettek be először hasonló megoldásokat. A jó tapasztalatok alapján 2021 tavaszán a leginkább érintett helyszíneken burkolati jel, illetve útszegély-festés történt, továbbá különböző fényvisszaverő háttérrel ellátott táblákat és rugalmas, elhajló oszlopokat helyeztek ki több, összesen 8 helyszínen az 1-es, a 3-as, a 37-es és az 51-es villamosok vonalán, emellett az 59-es villamos vonala mentén, az Érdi úti kanyarban szalagkorlátot is építettek.
A biztonságos közlekedést segítő eszközöket további helyszíneken is alkalmazni fogják, a munka a leginkább érintett helyszínek felmérésével folytatódik. A BKK arra kéri a gépjárművezetőket, hogy mindig a vezetésre koncentráljanak, és a villamospályák közelében fokozott figyelemmel közlekedjenek.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.