Futóverseny miatt forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban. Ez már a tizedik Mikulásfutás!
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közlése szerint futóverseny miatt vasárnap lezárják a forgalom elől a Fővám tér Corvinus Egyetem előtti szakaszát 6 és 18 óra között, valamint a Salkaházi Sára, a Jane Haining és a pesti alsó rakpartot a Közraktár utca és a Jászai Mari tér között várhatóan 10 és 14 óra között. A futás útvonalán szakaszosan és időszakosan lezárják a Fővám teret, a Belgrád rakpartot, az Irányi utcát és a Március 15. teret. A 2-es, a 2B és a 23-as villamosok várhatóan 10 óra 40 perc és 13 óra 40 perc között a Közvágóhíd/Pesterzsébet, Pacsirtatelep/Keleti pályaudvar és a Boráros tér, illetve a Jászai Mari tér és a Széchenyi István tér között közlekednek, a Boráros tér és a Széchenyi István tér közötti megállókat nem érintik. A 47-es és a 49-es villamosok várhatóan szintén ebben az időszakban a 19-es és a 41-es villamosok vonalán a Batthyány térig közlekednek, a Fővám tér és a Deák Ferenc tér közötti megállókat nem érintik. A 83-as trolibusz és a 15-ös autóbusz is módosított útvonalon jár majd ezen a napon, több megállót nem érint.
Az idei már a tizedik Mikulásfutás. A szervezők információi szerint idén a női nevezők kerültek túlsúlyba, a teltházas verseny 4500 fős rekordmezőnyének 59 %-a nő, így a Télapó piros kabátja alatt most először többségében futónők rejtőznek majd. A nevezők kora szerint mindenkit megmozgat az esemény, a résztvevők több mint negyede (27,5%) 18 év alatti, a mezőny 15 százalékát a 10 év alatti gyerekek alkotják. A mezőny legidősebb férfi Mikulása, a budapesti Richter Ferenc 87 évesen húz futócipőt. A hölgyeknél a 77 éves Németh Tiborné képviseli a legtapasztaltabb korosztályt. A budapesti Mikulásfutáson a többség (53%) budapesti, de az ország 460 településéről érkeznek futók. Sőt, a nemzetközi különítmény is népes: 50 országból 320 külföldi induló lesz. Ők döntően a Budapesten élő külföldi közösségek tagjai: hagyományosan a helyi japán közösség a legaktívabb 50 fővel, de 45 koreai Mikulás is csatlakozik a menethez.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
