Az országútra akadályként betondarabokat hordott fel egy férfi. Bíróság elé került.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron két megyebeli kistelepülés közötti közúton emelt betonakadállyal veszélyeztette a közlekedők biztonságát. A vádirat szerint a vádlott 2021. június 11-én, a délutáni órákban, ittas állapotban három betondarabot hordott az úttestre, amelyeket az út mentén, a fák tövében talált.
A kisteherautóval és ahhoz csatolt pótkocsival ezután ott haladó sértett nem tudta kikerülni a sávjában elhelyezett akadályokat, és a furgonja bal első kerekével áthajtott azokon, ami miatt a jármű gumiabroncsa és acélfelnije is megrongálódott. A férfi az úttestre tett akadályokkal veszélyeztette az ott közlekedők, valamint a sértett életét, testi épségét. Az eset következtében a járműben 55.000 Ft-os kár keletkezett.

A vádlottat a járási ügyészség különös visszaesőként elkövetett közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett, valamint rongálás vétsége elkövetésével vádolja. Az ügyészség mértékes indítványában 1 év 2 hónap börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratában arra az esetre, ha a terhelt az előkészítő ülésen a bűnösségét beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
