2025.06.26, 07:30
Vakációs ellenőrzések

Elindult a BRFK és a BKK közös közlekedésbiztonsági akciósorozata.

Elindult a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közös közlekedésbiztonsági akciósorozata, amelynek a célja a járművezetők figyelmének felhívása a gyerekek védelmére a nyári szünidő alatt, továbbá a fiatalok oktatása a biztonságos közlekedési magatartásra. A következő hetekben a rendőrség célzottan ellenőrzi többek között a strandok és a játszóterek környékét.

A BKK és a BRFK öt évvel ezelőtt, 2020-ban állapodott meg arról, hogy összehangolt akciókkal fokozza a fővárosi utazók biztonságát. A közösségi közlekedési járatok és a buszsávok ellenőrzése mellett a két társaság együttműködése kiterjed a Budapest közigazgatási területén szolgáltató taxik ellenőrzésére is. Ennek a megállapodásnak a keretében zajlik a most induló, gyermekek védelmét célzó nyári szüneti akciósorozat is.

Soós Zoltán rendőr őrnagy, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársa elmondta, hogy a gyermekek a legvédtelenebb közlekedők közé tartoznak, ezért mindannyiunk felelőssége, hogy biztonságban elérhessék úti céljukat. „A fiatalok a szünidő kezdetével a korábban megszokott útvonalaktól eltérően, strand vagy játszótér környékén is gyakrabban feltűnhetnek. Veszélyt jelenthet, ha a fiatalok fülhallgatóval a fülükben, figyelmetlenül haladnak át például egy vasúti átjárón, amire sajnos van nemrég bekövetkezett, tragikusan végződő példa – ezekre a helyzetekre is szeretnénk felkészíteni őket”.

Kovács Bendegúz, a BKK szóvivője elmondta: „a gyerekeket tanítani kell a biztonságos közlekedésre, de a járművezetőknek is figyelniük kell rájuk. A nyári időszakban egy gyerek nem biztos, hogy úgy viselkedik, ahogyan a felnőttek elvárnák tőle, ezért fontos, hogy a gépjárművezetők számítsanak a váratlanra. A kormány az ő kezükben van, ezért a felelősség is”. A következő hónapokban a rendőrök a szokásoshoz képest gyakrabban jelen lesznek majd olyan helyszíneken, ahol a nyári forgalom növekedésére lehet számítani: strandok, uszodák, játszóterek, közösségi terek környékén, illetve kerékpáros útvonalak mentén.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.