2023.01.05, 13:48
300 milliót osztottak el

Továbbgördült a budapesti műszaki vizsga korrupciós ügy, ötvennyolc ember ellen emeltek vádat a vizsgaállomáson történt vesztegetési ügyben.

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 58 személy ellen a Fővárosi Törvényszéken. A vádirat lényege szerint 2016 elején a közúti közlekedésben részt vevő járművek hatósági műszaki vizsgáztatását végző vizsgabiztosok (a Mozaik utcai állomáson) abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el a vizsgáztatási hivatali eljárásukkal összefüggésben a velük rendszeres kapcsolatban álló egyes ügyintézőktől. A gépjárművek műszaki vizsgáztatásában meghatalmazottként eljáró, adminisztratív feladatokat végző ügyintézők (vizsgaügynökök) a gördülékeny vizsgáztatásért cserébe rendszeresen fizettek a vizsgabiztosoknak alapdíjnak tekinthető vesztegetési pénzt. Az 5.000 forintos alaptarifát műszaki hibák esetén további összeggel egészítettek ki a hiba jellegétől, „súlyától” függő összegben. Így a vizsgára alkalmatlan járművek is sikeres műszaki vizsgát tehettek anélkül, hogy hibáikat kijavíttatták volna.

Az érintett 39 ügyintéző (vizsgaügynök) közel 58.000 autó kapcsán összesen mintegy 300 millió forint korrupciós pénzt adott át 16 vizsgabiztosnak, akik a pénzt egymás között elosztották, ezzel naponta több tízezer forint nagyságrendű gazdagodást elérve. A vizsgabiztosok a korrupciós tevékenységükről tudomással bíró és a vizsgaállomáson dolgozó további 4 hivatalos személynek a hallgatásukért cserébe részesedést adtak az átvett vesztegetési pénzből. A nyomozás során egyes eljárási cselekmények végrehajtásában az ügyészség felkérésére a Nemzeti Védelmi Szolgálat is közreműködött. Az aktív vesztegetők közül egy ügyintéző, míg a hivatalos személyek közül többen tettek feltáró jellegű, beismerő vallomást.

Vádiratában az ügyészség a vizsgabiztosok esetében letöltendő börtönbüntetést, több millió forintos pénzbüntetést, végleges hatályú közszolgálati jogviszonyhoz kötött foglalkozástól eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott, míg az ügyintézők többsége egy-két millió forintos pénzbüntetésre számíthat. A vagyonelkobzás biztosítása céljából a hivatalos személyektől és hozzátartozóiktól lefoglalásra és zár alá vételre kerültek mindazon – az átvett vesztegetési pénzt is meghaladó – vagyonelemek, amelyek nem álltak arányban az igazolható jövedelmi viszonyaikkal. Volt több olyan kormánytisztviselő, akinek balatoni ingatlanát, illetve nagyobb értékű új autóját érintette a kényszerintézkedés, de szinte mindegyiküknél talált az ügyészség készpénzt, illetve értékpapír vagy befektetési számlán lévő több milliós megtakarítást is.

Ónos eső a főváros környékén!

Másodfokú riasztást adott ki több járásra a meteorológiai szolgálat tartós, több órás ónos eső veszélye miatt.

...
2023.11.30. 12:25

Ónos eső a főváros környékén!

Másodfokú riasztást adott ki több járásra a meteorológiai szolgálat tartós, több órás ónos eső veszélye miatt.

Korlátozások lehetnek teherautóknak

A romló útviszonyok miatt a teherautósofőrök készüljenek fel rá, hogy egyes különösen érintett útszakaszokat időszakosan nem használhatnak, illetve a határátkelőhelyeknél is lehetnek korlátozások.

...
2023.11.30. 10:38

13 000 Ft-ot spóroltak a kgfb váltók

A végéhez közeledik az év végi kötelező gépjármű felelősség-biztosítási kampány, amelyben a 2010 előtt gyártott személyautókra péntek éjfélig köthettnek új biztosítást a tulajdonosok és üzembentartók.

...
2023.11.30. 06:29

Csütörtökön ónos eső és intenzív havazás várható

A meteorológiai előrejelzések alapján intenzív havazás és tartós ónos eső is várható Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyék területén.

...
2023.11.29. 18:56

Körbeért a kerékpárút a fővárosban a körúton

Elkészült Budapesten a Margit híd és a Nyugati pályaudvar között a Szent István körúton kerékpáros útvonal.

...
2023.11.29. 06:05

Körbeért a kerékpárút a fővárosban a körúton

Elkészült Budapesten a Margit híd és a Nyugati pályaudvar között a Szent István körúton kerékpáros útvonal.

Lassan vége az év végi kgfb-váltásnak

Pénteken zárul az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány.

...
2023.11.28. 08:28

Lassan vége az év végi kgfb-váltásnak

Pénteken zárul az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány.

„Hidrogén” buszok próbaüzemben

A budapesti agglomerációban és hat vidéki nagyvárosban próbálhatnak ki az utasok egy Solaris és egy Caetano hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszt a menetrend szerinti forgalomban.

...
2023.11.27. 17:39

Tél tábornok bekopog

Beindult a téli üzem így az ősz végén. Sok helyen kell intenzív havazásra számítani!

...
2023.11.27. 11:42

Tél tábornok bekopog

Beindult a téli üzem így az ősz végén. Sok helyen kell intenzív havazásra számítani!