Halálra gázolta a gyalogost az ittas sofőr, majd elhajtott a helyszínről. Most felel a tettéért.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 októberében, Helvécián ittasan egy teherautóval halálra gázolt egy, az út mellett sétáló gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül távozott.
A vádirat szerint a vádlott 2020. október 24-én délután Helvécia lakott területén, a Kecskeméti úton vezetett egy teherautót. Jó látási viszonyok voltak és az aszfaltozott úttest száraz volt. A férfi azonban ittas volt, mintegy 48-50 km/h sebességgel hajtott és elütött egy nőt, aki vele azonos irányba, az úttest jobb szélén gyalogolt. A sértett még féktávolságon kívül észrevehető volt és a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az elkövető észlelte, hogy elütötte a gyalogost, ennek ellenére elhajtott a teherautóval anélkül, hogy tőle elvárható segítséget nyújtott volna.
A baleset azért következett be, mert a férfi megszegte azt a KRESZ szabályt, miszerint járművet az vezethet, akinek nincs a vérében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol. Ezen kívül a vádlott azt a közlekedési szabályt is megszegte, miszerint a balesettel érintett jármű vezetője köteles a járművel azonnal megállni, a baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére segítséget nyújtani. Ha a baleset személyi sérülést okozott, a balesetről a rendőrséget haladéktalanul értesíteni kell, és a lehetőségekhez képest gondoskodni kell a nyomok megőrzéséről. A helyszínt csak az intézkedő rendőr engedélyével szabad elhagyni.
A letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű férfit a járási ügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntettén kívül segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével is vádolja. Az ügyész végrehajtandó börtön, valamint közügyektől és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
Többen vásárolnak használt motorkerékpárt
Kissé nőtt a kereslet a használt motorok iránt január-április között.

Többen vásárolnak használt motorkerékpárt
Kissé nőtt a kereslet a használt motorok iránt január-április között.
Nyári dugó előrejelzés
A nyáron átépítik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszát Budapesten.

Nyári dugó előrejelzés
A nyáron átépítik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszát Budapesten.
Tuningolt kocsik között razziáztak
Autós rendezvényen rendelt be a hatóság soron kívüli műszaki vizsgára járműveket.

Tuningolt kocsik között razziáztak
Autós rendezvényen rendelt be a hatóság soron kívüli műszaki vizsgára járműveket.
Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.

Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.
Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.
Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.
Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.
Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.

Ittas vezetőkre vadásztak a fővárosban
Hét budapesti kerületben ellenőriztek a rendőrök, 2220 autóst szondáztak meg, közülük 15 volt ittas.