Változott a szabályozás, így alig maradt olyan eset, amikor nem az autóst terheli a vadbalesetből eredő kár. Beleértve az elütött vad értékét is.
A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt – hívta fel a figyelmet az MTI-nek megküldött közleményében az ALD | LeasePlan lizingszolgáltató és flottaüzemeltető vállalat. A vadásztársaság ezentúl csak akkor kötelezhető kártérítésre, ha az autós minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy a baleset előtt a vadat űzték, lőtték vagy hajtották. Ha ez nem sikerül, akkor a jármű tulajdonosa nem számíthat kártérítésre a vadásztársaságtól, sőt valószínűleg a vadásztársaság fog kártérítési igénnyel fellépni az elütött vad miatt.
A korábbi gyakorlatban a sofőr akkor volt felelős a vadgázolásért, ha nem az út- és időjárási viszonyoknak megfelelően közlekedett, a vadásztársaság pedig abban az esetben, ha nem tett ki vadveszélyre figyelmeztető táblát. Július elsejétől azonban a tábla hiányánál is az autósnak kell vállalnia a felelősséget. A jogszabály azt is előírja, hogy gyorsforgalmi utat (autóutat, autópályát) úgy kell üzemeltetni, hogy arra a vad ne tévedhessen fel, a fenntartónak kell vállalnia a felelősséget az itt elütött vadakért.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy baleset esetén érdemes helyszínelést kérni, akkor is, ha nem történt személyi sérülés. Ilyenkor a rendőrök értesítik a vadásztársaságot, és a vétlenség bizonyítása is fontos lehet. Az elütött vadat nem szabad elmozdítani, az elpusztult állat tetemét tilos elvinni, az a vadásztársaság tulajdonát képezi. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár statisztikái szerint 2017 óta évről évre több vad hullik el autóbalesetek során a magyar utakon, az éves esetszám megközelíti a 8000-et. A nagyvadak közül leggyakrabban őzzel ütköznek a gépjárművek, de jelentős számban fordul elő szarvas- vagy vaddisznógázolás is.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.