2022.02.10, 07:37
Üzemanyagcellás busz tesztüzemben: ki lehet próbálni!

Hidrogén-üzemanyagú autóbusz áll forgalomba Budapest és Vecsés között, egyelőre három próbahétre.

Először vesz részt hidrogént tankoló üzemanyagcellás autóbusz a közösségi közlekedésben Magyarországon. A Zöld busz programban bő három hete van a busznak bizonyítani, hogy mit tud ez a technológia a gyakorlati életben. Ugyanis az elfogadott hidrogénstratégia része, hogy a technológiát a nehézgépjárművek és a buszok „zölddítésére” alkalmazzák.

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. szervezésében a Volánbusz üzemelteti a Kőbánya-Kispest és Vecsés között közlekedő Solaris Urbino 12 electric H2 típusú, üzemanyagcellás buszt. A hidrogén-meghajtású autóbusz február 11-e és március 6-a között közlekedik Vecsés és a főváros között a közforgalmú személyszállításban, a tesztjelleggel üzemelő járművet bárki díjmentesen kipróbálhatja.

Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az üzemanyagcellás buszok hatótávban össszevethetőek a hagyományos dízelüzemű buszokkal és a töltési idejük sem sokkal hosszabb, így a technológia folyamatos fejlődésével teret nyerhetnek. Elterjedésére 2030 után lehet számítani, de az nyilvánvaló, hogy a hidrogéntechnológia területén az autóbuszok fejlődése megelőzte a többi jármű-kategóriát.

A Solaris Urbino 12 electric H2 tesztbusz 89 utas szállítására képes, háromajtós, 12 méter hosszú . Az autóbuszban egy 70 kW teljesítményű hidrogén üzemanyagcella működik, amelybe hidrogéngázt juttatnak. A hidrogén és a légköri oxigén kémiai reakcióba lép, ennek eredményeként víz és elektromos energia keletkezik. A buszt integrált elektromos motor hajtja, a jármű egyszeri feltöltéssel 350-400 kilométert tud megtenni.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14