A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint a turistaszezon beindulása, a társaság rendelkezésére álló korlátozott üzemanyagmennyiség és technikai okok miatt volt szükség a Mol töltőállomásain péntektől bevezetett üzemanyagtankolási korlátozásra.
Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója a sátoraljaújhelyi Rákóczi Szabadegyetem energiaellátási kérdésekről tartott pénteki pódiumbeszélgetésen elmondta, hogy a kilakult helyzethez hozzájárultak az ukrajnai háború hatásai, a kereslet-kínálat egyensúlyának felborulása és a magyarországi árszabályozási rendelet is, a társaság pedig nem akart olyan helyzetet teremteni, hogy valóban akkora üzemanyaghiány alakuljon ki egy-egy régióban vagy az országban, ami zavart okozna, vagy teljes kiszolgáltatottságot jelentene a lakosságnak.
A társaság közlése szerint péntektől a Mol töltőállomásokon normál kútoszlopon a járművekbe maximum 50 liter üzemanyagot lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett. Az elnök-vezérigazgató emlékeztetett, a tapasztalatok szerint a nyári turistaszezon miatt megugrik a lakossági kereslet az üzemanyagok iránt, ezekből pedig – részben technikai okok miatt – a Molnak korlátozottak a rendelkezésre álló mennyiségei. Utalt arra, hogy Ausztriában egy tervszerű nagy karbantartás után nem sikerült újraindítani az OMV schwechati olajfinomítóját, a várhatóan még néhány hétig tartó leállással pedig komoly üzemanyagmennyiség tűnt el a közép-európai piacról.
A Magyarországon érvényes üzemanyag-árszabályozással kapcsolatban kifejtette, ez az intézkedés a lakosság védelmében született, hogy az energiapiacon kialakult ársokk ne egyik napról a másikra „terítse le” az itt élőket, hanem ennek valamifajta elhúzódó hatása legyen. Hernádi Zsolt a hazai energiaellátás helyzetéről szólva elmondta, a magyarországi finomítók nyersanyagigényét kilencven százalékban import kőolajból fedezik, a hazai, illetve több közép-európai finomítót is az orosz kőolaj feldolgozására tervezték. A Mol-finomítója ugyan képes a nem orosz kőolaj feldolgozására a teljes nyersanyagmennyiség 35 százalékáig, ez azonban nem elegendő az orosz Ural-olaj teljes kiváltására.
El kell kezdeni a kőolajkeverékek kikísérletezését, ehhez azonban költséges beruházásokra van szükség a finomítókban, nem beszélve a magyar és a szlovák finomítói rendszerben okozott teljesítménycsökkenésről, ami már komoly késztermék-ellátási problémákhoz vezethet – jelezte az olajtársaság vezérigazgatója. Hernádi Zsolt hangsúlyozta, hogy az orosz olajra vonatkozó szankciók nemcsak a kőolajellátásban, hanem a kőolajszármazékok piacán is zavart okozna. A teljes európai dízelpiac tíz százalékát orosz import teszi ki: ekkora mennyiség nem jöhetne be Európába jövő február után, a kieső részt pedig be kell szerezni és el kell juttatni valahogy az európiai felhasználókhoz, és ez problémát fog jelenteni. A Mol százhalombattai finomítója működik és orosz kőolajat használva teljes kapacitással dolgozik, a termelés leállása esetén stratégiai tartalékban 45 napra elegendő dízel üzemanyag és körülbelül ugyanekkora mennyiségű kőolaj áll rendelkezésére a társaságnak.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.