Idén a tizenötödik alkalommal rendezték meg az Úton-útfélen közlekedési bábversenyt. Helyszín: az ORFK-BRFK Teve utcai székháza. Időpont: 2012. november 27.
A Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság az idén tizenötödik alkalommal 2012. november 27-én rendezte meg az ”Úton – útfélen” elnevezésű közlekedési és baleset – megelőzési témájú bábversenyt. A hagyományoknak megfelelően a Rendőrségi Igazgatási Központ Auditóriuma adott otthont a rendezvénynek.
A regionálissá bővített versenyre az idei évben 18 csoport jelentkezett (9 óvodás és 9 iskolás bábcsoport). Pest megyei csapatok mellett Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Nógrád megyéből érkeznek bábcsoportok.

A verseny célja a gyermekeket érintő közúti balesetek megelőzése. Ezeknek a baleseteknek a jelentős része a gyermekek figyelmetlensége miatt következik be (hirtelen úttestre lépés, átfutás, takarásból kilépés, elsőbbség meg nem adása kerékpárosként, helytelen irányváltoztatás) ezért nagyon fontos, hogy minden olyan alkalmat megragadjunk, amikor megismertethetjük a gyerekekkel a közlekedési szabályokat, felhívhatjuk figyelmüket a veszélyekre.
A rendezvényre való felkészülés során az óvodások és kisiskolások játékos formában ismerkedhetnek meg ezekkel a szabályokkal. Évről-évre a fellépők nagy szeretettel és izgalommal készülnek, produkcióikkal mind a szervezőknek, mind a meghívott vendégeknek és zsűritagoknak maradandó élményt okoznak, megszínesítik a szürke hétköznapokat.

A zsűri elnöki tisztségét ebben az évben is Dr. Soós Julianna (Pest Megyei Főügyészség vezető helyettese) töltötte be. Zsűriben helyet foglalt Polyák Lilla színművésznő, Pártos Csilla táncos, koreográfus, Palágyi István vezető főtanácsos, továbbá Dr. Steiner Zsolt, a Dabasi Autópálya Alosztály Vezetője.
A megmérettetés során valamennyi bábcsoport díjazásban részesült.
Óvodás kategóriában helyezést elért bábcsoportok:
Margaréta bábcsoport – Kunszentmárton
Szélike bábcsoport – Kecskemét
Fáni bábcsoport – Oroszlány
A fődíj 2 darab tanuló kerékpár volt.
Iskolás kategóriában helyezést elért bábcsoportok:
Napraforgó I. bábcsoport – Fót
Capuchino II. bábcsoport – Fót
Vadócok bábcsoport – Oroszlány
A fődíjat a Fővárosi Nagycirkusz ajánlotta fel a bábcsoport tagjainak és 2 fő kísérőjüknek egy-egy tiszteletjegy került átadásra. Meglepetés vendégként ellátogatott a gyerekekhez Tóbiás és Balambér.

(A versenyfelhívás idén először szabályozta le a bábcsoportok létszámát 7 főre. A korlátozásra a tisztességes versenyszellem megteremtése miatt volt szükség, hiszen a korábbi években volt olyan, hogy egy bábcsoport 5 főből, míg a másik 30 főből állt.)
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
