2021.10.15, 07:52
Ütközött, majd szó nélkül elhajtott

Elég látványosan nem sikerült a kikerülés, a türelmetlen sofőr mégis továbbment, miután lezúzta a saját-, és egy másik autót is.

A Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kaposvári Járási Ügyészség cserbenhagyás vétsége miatt emelt vádat azzal a 71 éves férfival szemben, aki 2021 júliusában balesetet okozott Kaposváron, majd megállás nélkül távozott a helyszínről. A vádlott az esti órákban egy külvárosi utcában közlekedett autójával, ahol ebben az időpontban az úttest jobb szélére húzódva várakozott az a gépjármű is, amelynek nyitott bal oldali hátsó ajtaján behajolva a sértett éppen a kislányát akarta a gyermekülésbe rögzíteni.

Ezt észlelve a vádlott ugyan megpróbálta kikerülni a sértett autóját, de a szembejövő forgalom miatt mégsem tudott biztonságos oldaltávolságot tartani, és – miközben a sértett előle a saját autójának tetőlemezébe kapaszkodva, annak küszöbére ugrott fel – a várakozó gépjármű ajtajának ütközött. A vétkes sofőr ugyan észlelte a balesetet, de a helyszínen nem állt meg, hanem távozott anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a balesetben megsérült-e valaki. A szemtanúktól kapott információk alapján azonban kaposvári rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a vádlottat, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában – büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel – pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta a vádlottal szemben. (A fényképek a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készültek.)

Kaposvar Ajto2 Resize

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14