Az Agrárminisztérium bejelentette, hogy jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni.
A Vidékfejlesztési program két felhívása során közel 2500 kilométer külterületi utat újítanak fel – közölte Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint. Vélekedése szerint a kistelepülések számára fontosak a jó minőségű külterületi utak. A miniszter kitért arra is, hogy a külterületi helyi közutak fejlesztésére 2016-ban jelent meg az agrártárca egyik kiírása, a kérelmeket pedig 2019 januárjáig nyújthatták be az érintettek. Támogatást összesen 875 pályázat nyert mintegy 43 milliárd forint értékben. Ez a felhívás hozzávetőleg 1000 kilométer külterületi út felújítását segítette elő. A Vidékfejlesztési program másik útfejlesztéssel kapcsolatos felhívása 2021-ben jelent meg. A kiírás keretében lehetőség adódott egyebek mellett közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztésekre, zöldterület-építési, útfásítási munkákra vagy buszmegállók fejlesztésére. A tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy továbbra is lehetőséget kívánnak teremteni az önkormányzatok számára a külterületi közutak fejlesztésére, az ezzel kapcsolatos felhívás várhatóan 2024 őszére válik elérhetővé.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.