Próbarendszámokkal csalt el mintegy 50 millió forintnyi útdíjat egy fuvarozócégeket vezető házaspár.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint három éven keresztül végezte közúti árufuvarozási tevékenységét a vállalkozó, aki a saját, és felesége irányítása alá tartozó szállítási cégek teherautóin ideiglenes próbarendszámokat helyezett el. A házaspár azt remélte, hogy a járműveikre szerelt próbarendszámok miatt nem tudják azokat azonosítani a hatóságok. A jogosulatlan úthasználatért kiszabott közigazgatási bírság elkerülése érdekében az ideiglenes próbarendszámokat szándékosan azt követően is használták mintegy tucatnyi járművön, hogy azokat az illetékes Járási Hivatal visszavonta, vagy azok érvényességi ideje lejárt.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján, „sokrendbeli sorozat-normaszegés ügyében elrendelt nyomozásban” a NAV Közép-magyarországi, Dél-dunántúli és Dél-alföldi nyomozói, revizorok, adatmentők és járőrök vettek részt; csaknem 20 helyszínen hajtottak végre kutatásokat, foglaltak le bizonyítási eszközöket, több mint tíz embert tanúként hallgattak ki, míg a házaspárt az ügy gyanúsítottjaiként előállították. Mivel az útdíjból származó bevétel és a bírság egyaránt közvetlen költségvetési bevételnek minősül, a házaspár által be nem fizetett csaknem 50 millió forint költségvetési hiányt jelent. A hiány megtérülése érdekében a pénzügyőrök lefoglalták a férj és feleség készpénzét, olasz luxusautóikat és zárolták a bankszámláikat.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
