2020.09.24, 10:31
Útban a kerékpáros nemzet felé?

A magyarországi „biciklihelyzet” feltérképezését segíti a Groupama Biztosító reprezentatív felmérése, amelyből az is kiderül, hogy bár félelem vagy szükség szülte a használatot, sokan megmaradnak a bringánál.

Az ország lakosságának 19 százaléka határozottan azt állítja, hogy a koronavírus tavaszi hullámának időszaka alatt többet kerékpározott, mint korábban. A Groupama Biztosító felkérésére készített országos kutatás eredménye szerint a tavasszal kerékpárra „átnyergelt” felnőttek 80 százaléka azt tervezi, hogy a jövőben is többet használja majd ezt a közlekedési eszközt. Főleg sportolásra, kikapcsolódásra, illetve munkába járásra. Sokan ennek hatására határozták el, hogy új kétkerekűt vásárolnak, vagy rendbe hozatják a meglévőt: minden harmadik kerékpárosnál felmerült, hogy a következő időszakban beruház egy új biciklibe, és további 44 százalék tervezte, hogy a meglévő járművét felújítja.A felmérést a Groupama Biztosító megbízásából az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft.  készítette. Az 1000 fős válaszadói minta az aktív korú, 18-65 éves magyar alapsokaságot reprezentálja nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus és régió alapján.

A több kerékpározás így közvetlenül hozzájárul az értékesebb kerékpárok elterjedéséhez, illetve a meglévők is felértékelődnek a tulajdonosaik szemében. A Groupama Biztosító szakemberei azt is szerették volna megtudni, az új aktív használók közül mennyien tekintenek a kerékpárjukra biztosítandó vagyontárgyként? Az előrejelzések alapján várhatóan nő az igény a kerékpárokra köthető biztosítások iránt, az újdonsült kerékpárosok 15 százaléka gondolkozik a közeljövőben egy speciálisan erre a közlekedési eszközre vonatkozó biztosítás megkötésén.

Biztosítási védelem kialakítása több módon is megvalósítható, a Groupama Biztosítónál például a lakásbiztosítás kiterjeszthető kerékpárra és kerékpárosra vonatkozó védelemmel is. Az alapcsomaghoz tartozó balesetbiztosítás mellett választhatóak olyan kiegészítő biztosítások is, amelyek például segítséget nyújtanak, ha a kerékpár baleset következtében megsérül, de van megoldás az autóról történő lopásra is. Aki sokat bringázik, feltétlenül érdemes magánemberi és hobby sportolói felelősségbiztosítást is kötnie.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14