2021.12.27, 08:42
Utakat építenek át tavasszal Újpalotán

Budapesten, a rendkívül elhanyagolt XV. kerületi Erdőkerülő utca és Zsókavár utca is fellkerült a teljesen felújítandó útvonalak listájára. A terv szerint tavasszal kezdik a munkát. A BKK beruházásában kicserélik az útpálya burkolatát, új gyalogátkelőhelyeket alakítanak ki és akadálymentesítik a Fő téri villamosmegállót.

Miközben a fővárosi rakpartot sokadszorra újítják fel, akkor is, ha éppen az utolsó felújítás óta meg se repedt az aszfaltburkolat, a külső kerületekben a nagyforgalmú, sokak által használt útvonalakat is mondhatjuk, hogy évtizedek óta hanyagolják. Ilyen a XV. kerületi Zsókavár utca és Erdőkerülő utca is, amelyek most végre felkerültek a munkalapra. Ennek már nagyon ideje volt, hiszen még a lakótelepek építésekor (a hetvenes-nyolcvanas években) burkolták le ezeket az utcákat, azóta csak javították, a mai burkolat igazi folt hátán folt. Az elmúlt években már többször beígérték a felújítást, reméljük most tényleg meg is teszik.

Ujpalota Zsokavar Resize
Igazi leharcolt útburkolat

A tervek szerint a munka 2022 tavaszán indulhat (ha eredményesen zárul a közbeszerzési eljárás, ha minden rendben megy, akkor 2022 elején írják alá a szerződést a kivitelezővel). A felújítást az Erdőkerülő utca és a Zsókavár utca teljes hosszán, valamint a Szentmihályi út Erdőkerülő utcai torkolati szakaszának a burkolati cseréje is tervbe vett. A felújításra jelölt útszakaszok együttes hossza 1355 méter, a kivitelezési várható időtartam 300 munkanap. Annyira rossz állapotban vannak ezek az útvonalak, hogy az Erdőkerülő utca teljes hosszán az útpályaszerkezetet is cserélik. A Zsókavár utcában is felújítják a burkolatot, valamint ahol szükséges, mert meggyengült, a pályaszerkezetet is. A Szentmihályi út 200 méteres szakaszán a kopóréteget cserélik.

A 69-es villamos Fő téri megállóhelyét akadálymentesítik: bár a régi, hannoveri villamosokra ezután is nehéz lesz felszállni babakocsival, csak  a hétvégente közlekedő alacsonypadlós villamosokról tudnak majd a kerekesszékkel és babakocsival közlekedők akadálymentesen fel- és leszállni a peronoknál. A felújítási területen három új gyalogátkelőhelyet alakítanak ki, korszerűsítik a közvilágítást, több helyen felújítják a járdákat, és fákat, valamint nagyságrendileg 6500 cserjét ültetnek. Az útvonalak kerületi tulajdonúak, azonban a kezelésük a BKK feladata, így a felújítás is az ő hatáskörükben van.

Ujpalota Utfelujitasok Resize
A felújítási terv-vázlat

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.