2021.01.19, 10:44
Újra letartóztatásban a Dózsa György úti baleset egyik sofőrje

A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján a Fővárosi Törvényszék elrendelte a Dózsa György úti balesetben részes egyik sofőr letartóztatását - közölte a fővárosi főügyész.

A fővárosi főügyész, Ibolya Tibor a közleményében nem nevezte meg, hogy pontosan ki a letartóztatott sofőr, de sajtóinformációk szerint M. Richárdról van szó. A halálos baleset még 2017 májusában történt: M. Richárd Budapesten a Dózsa György úton nagy teljesítményű, nyugati rendszámú autójával mintegy 140 kilométeres sebességgel összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó autóval, amelynek két utasa meghalt, vezetője életveszélyes sérüléseket szenvedett, M. Richárd és több járókelő könnyebben sérült meg. Az ügyben megvádolták a másik járművezetőt is.
M. Richárd letartóztatását 2018 novemberében rendelték el, majd azt, szívbetegsége miatt, 2019 februárjában megszüntették és bűnügyi felügyeletét rendelték el. Ebben a perben a vádirat tartalmaz egy másik esetet is, amely miatt a férfi vezetői engedélyét korábban bevonták, mivel 2015-ben elsodort egy biciklist, majd szóváltásba keveredett vele és utastársával bántalmazta a kerékpárost. Az alapeljárásban tavaly szeptemberben a Pesti Központi Kerületi Bíróság M. Richárdot első fokon négy év fogházra ítélte és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint garázdaság és könnyű testi sértés miatt.
Ibolya Tibor közleményében emlékeztetett: az első- és másodfokú ügyészség eddig is azt képviselte, hogy a sofőrt le kell tartóztatni, a bíróság most elrendelte a legsúlyosabb kényszerintézkedést. Az eljárás másodfokon van folyamatban, az elsőfokú ítélet meghozatalát követően a bíróság megszüntette a gyorshajtó vádlott bűnügyi felügyeletét. A döntés ellen az ügyészség fellebbezett, kérve a férfi letartóztatását, ám ezt nem, csak bűnügyi felügyeletét rendelte el – tájékoztatott a főügyészség tavaly novemberben.
A másodfokon eljáró Fővárosi Főügyészség két héttel ezelőtt közölte, hogy továbbra is a férfi letartóztatását tartják szükségesnek, amelyet – mint akkori közleményükben írták – csak erősít, hogy a férfi ellen az ítéletet követően vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség, illetve ismételt engedély nélkül történő vezetés miatt szabálysértési eljárás indult ellene. Mint azt Ibolya Tibor írta: a bűnismétlés és a szökés, elrejtőzés valós és fokozott veszélye miatt a Fővárosi Főügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el a vádlott letartóztatását. A bűnismétlés veszélyére figyelemmel ezt a Fővárosi Törvényszék a másodfokú eljárás befejezéséig elrendelte – írta. A végzés nem végleges. Az ügyész a szökés, elrejtőzés veszélyének mint további indoknak a megállapítása érdekében, a védelem a letartóztatás mellőzése céljából fellebbezett.
A Fővárosi Főügyészség két héttel ezelőtti közleménye arra is kitér, hogy a férfi ellen újabb büntetőeljárás indult, amelyben a megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. december 31-én többféle kábítószert szerzett meg és fogyasztott. A nyomozó hatóság kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Az újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény megalapozott gyanúja arra enged következtetni, hogy a vádlott szándékosan és kitartóan semmibe veszi a jogszabályokat, ettől a büntetőeljárás ténye és az enyhébb kényszerintézkedés sem tartja vissza.

 

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.