A helyére illesztették a híd medernyílásában az utolsó új acél pályatáblát is, így a végleges szerkezeten járható át a híd (az ott dolgozóknak). A hídpályát várhatóan egy év múlva adják vissza a közúti forgalomnak.
A budapesti Lánchíd elöregedett vasbeton pályaszerkezetét leváltó acél pályaelemek beépítése augusztusban kezdődött. Az első új acéltáblát július végén szállították a helyszínre, és toronydaruval emelték a hídra, majd augusztusban helyezték be a Lánchídba. A december 14-én, kedden került a helyére az utolsó új pályatábla a két hídpillér közötti szakaszon: ez a szerkezeti elem csaknem 11 méter hosszú és 3,5 méter széles, a tömege 8 tonna. A városi szóló autóbusz hosszúságú elemet ezúttal is a különleges sínrendszeren közlekedő bakdaruval mozgatták a hídon, amelyet kifejezetten az átkelőre terveztek, és egyedileg gyártottak.
A Lánchíd felújítása során összesen 94 korszerű, trapézbordákkal merevített, úgynevezett ortotróp acél pályatáblát építenek be. Ezek jelentősen könnyebbek a vasbetonból készült elődeiknél, és már 50 darab került a helyére. A 380 méter hosszúságú Lánchídon 200 méternyi egybefüggő részt alkotnak a behelyezett pályatáblák.

Az új elemek alatt a legfontosabb javításokat már elvégezték, de a bentmaradó szerkezet megújításán a híd alá függesztett állványzatról a következő hónapokban is tovább dolgoznak a szakemberek. A munkák a kereszttartókból 105 darabot vizsgálnak meg, majd tartónként mintegy 30–45 tételt tartalmazó, részletes hibatérképet állítanak össze. Számítások szerint csupán ezeken az elemeken több ezer hibát kell a helyszínen javítani. A károsodott elemek javítására egyedi tervek készülnek, ezek alapján legyártják a szükséges acélszerkezeteket, amelyeket aztán a helyszínen beépítenek.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.