2021.10.19, 13:01
Újabb büntetőfékező ellen emeltek vádat

A büntetőfékező pechére az autópályán elhelyezett forgalomfigyelő kamera rögzítette, hogy mit tett.

Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Győri Járási Ügyészség emelt vádat a büntetőfékezést, mint vitadöntő megoldást alkalmazó férfi ellen. A vádirat szerint a 30 éves terhelt 2021 májusában közlekedett az M85-ös autóúton. Megelőzte a sértett által vezetett járművet, azonban túl hirtelen tért vissza elé, ezért a sértett a reflektor felvillantásával fejezte ki nemtetszését.

Ezen a terhelt háborodott fel és hirtelen fékezett a sértett előtt, majd gyakorlatilag lépésben haladt előtte. A manőver miatt a sértett is hirtelen fékezésre kényszerült, majd végül kikerülte az előtte nagyon lassan haladó terheltet. Ezután a vádlott követni kezdte a sértett járművét, úgy hogy veszélyesen közel haladt hozzá, ezzel veszélyeztetve és megrémítve a sértettet és két utasát. A veszélyes helyzet végül a Soproni Rendőrkapitányságon ért véget, ahova a sértett hajtott feljelentést tenni, nyomában az elkövetővel.

A vádlott ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. Vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság tiltsa el a járművezetéstől. A nyomozás során a Soproni Rendőrkapitányság rendőrei jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Videó az esetről

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14