2025.10.17, 08:20
Újabb baleset sávelhagyás miatt

Elhagyta a sávját a személyautó, és így elkerülhetetlen volt az ütközés a szemből érkező kisbusszal. Ráadásul a megengedettnél gyorsabban is haladt a vétkes sofőr.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség közleménye szerint egy közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a férfival szemben, aki a záróvonalat átlépve ütközött egy autóbusszal. A vádirat szerint a férfi 2023. április 21-én Tatabánya lakott területén kívül, az ott érvényes 50 km/óra sebességkorlátozást túllépve 70-76 km/óra sebességgel vezetett személygépkocsit. Ugyanebben az időben, a másik forgalmi sávban, vele szemben érkezett egy autóbusz, amely jobb első ülésén utast szállított. A két forgalmi sávot záróvonal választja el egymástól. A gépkocsi vezetője figyelmetlen volt, ezért a záróvonalat átlépve áttért a másik forgalmi sávba. Az autóbusz vezetője fékezéssel és balra kormányzással sem tudta elkerülni a balesetet, az autóbusz a személygépkocsi jobb első részének ütközött. Emiatt mindkét jármű az úttest melletti füves árokba sodródott. A baleset során az autóbusz utasa nyolc napon túl gyógyuló sérülése keletkezett, valamint maradandó fogyatékosságként értékelhető állapota alakult ki. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a Tatabányai Járásbíróság a férfival szemben tárgyalás nélkül végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki, valamint a közúti járművezetéstől véglegesen tiltsa el.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14