2021.10.25, 08:16
Új trolik a fővárosnak

A Budapesti Közlekedési Központ élne az opciós lehívási lehetőségével, és a Solaris–Škoda gyártóval kötött szerződése alapján megrendelné a fennmaradó 48 járművet.

Új trolibuszokkal bővülhet a fővárosi járműpark: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tavaly november 30-án módosította a Solaris–Škoda konzorciummal kötött megállapodását, és az Igazgatósága úgy határozott, hogy jóváhagyja az opciós járművek lehívását. Az új csuklós és szóló trolik a kor elvárásainak megfelelő járművek.

A forrás biztosításáról a Fővárosi Közgyűlésnek kell október 27-én, szerdán döntenie. A fővárosi közlekedésszervező összesen 48 Solaris–Škoda Trollino típusú trolibuszt rendelne meg, 12 darab szóló, valamint 36 darab csuklós járművet. A korszerű trolik első darabja előreláthatóan 2022. negyedik negyedévében érkezne meg. A negyvennyolc trolibusz összesen mintegy 26,7 millió euróba kerül, ennek fedezetét a Fővárosi Önkormányzat biztosítaná.

Jelentős megtakarítást jelentene, ha a BKK élne a szerződésben szereplő opcióval, így ugyanis csaknem 2014-es áron kerülhetnének az új trolibuszok Budapestre. Ez annak is köszönhető, hogy a BKK 2014. november 14-én kedvező megállapodást kötött a Solaris–Škoda gyártóval. Az alapanyagok, a gyártási költségek, az energiaárak, a logisztika és a munkaerő ugrásszerű drágulása miatt egy új közbeszerzési eljárás során várhatóan másfél-kétszer magasabb áron lehetne beszerezni a járműveket, és ezek csak jóval később tudnának forgalomba állni.

Jelenleg összesen 58 Solaris–Škoda Trollino típusú trolibusz szállítja az utasokat a fővárosban, ezek közül 28 csuklós Trollino 18-as. A lengyel–cseh gyártó járművei a kor elvárásainak megfelelő szolgáltatásaikkal – légkondicionálás, akadálymentesség, fedélzeti kamerák, audiovizuális utastájékoztatás – növelik a Budapesten utazók komfortérzetét, és legalább négy kilométert önjáró üzemmódban is képesek megtenni.

Idén ősszel két új Trollino 18 típusú trolibusszal bővült a fővárosi járműflotta, a korszerű csuklós trolik megérkeztek Budapestre, a járművek a próbafutásai tartanak. Az új járművek műszaki kialakítása megegyezik a forgalomban lévő, negyedik generációs Trollino 18-asok kialakításával, a homlokfaluk ugyanakkor megváltozott a legutóbbi modellfrissítéskor. A két új trolibusz finanszírozása a Solaris–Škoda konzorcium és a BKK közötti elszámolási megállapodás alapján történt.

Változnak a szlovák útdíjak

Fontos változás lesz Szlovákiában 2025. július 1-jétől az úthasználati díjak számításában a tehergépjárművek és buszok esetén.

...
2025.05.24. 05:43

Változnak a szlovák útdíjak

Fontos változás lesz Szlovákiában 2025. július 1-jétől az úthasználati díjak számításában a tehergépjárművek és buszok esetén.

Többen vásárolnak használt motorkerékpárt

Kissé nőtt a kereslet a használt motorok iránt január-április között.

...
2025.05.23. 05:33

Többen vásárolnak használt motorkerékpárt

Kissé nőtt a kereslet a használt motorok iránt január-április között.

Nyári dugó előrejelzés

A nyáron átépítik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszát Budapesten.

...
2025.05.22. 11:05

Nyári dugó előrejelzés

A nyáron átépítik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszát Budapesten.

Tuningolt kocsik között razziáztak

Autós rendezvényen rendelt be a hatóság soron kívüli műszaki vizsgára járműveket.

...
2025.05.21. 09:12

Tuningolt kocsik között razziáztak

Autós rendezvényen rendelt be a hatóság soron kívüli műszaki vizsgára járműveket.

Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben

A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.

...
2025.05.19. 21:26

Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben

A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.

Károkozó rolleresek

A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

...
2025.05.19. 07:25

Károkozó rolleresek

A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

Túl gyorsan ment, más látta a kárát

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

...
2025.05.16. 06:09

Túl gyorsan ment, más látta a kárát

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

Gyorshajtás legálisan

Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

...
2025.05.15. 06:29

Gyorshajtás legálisan

Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.