2023.03.07, 10:30
Új midibuszok állnak forgalomba Miskolcon

Átadták a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. hat új, környezetkímélő, sűrítettföldgáz-üzemű midibuszát a társaság telephelyén hétfőn, a nemzetközi energiatakarékosság világnapján.

A negyven utas szállítására alkalmas Iveco midibuszok február 28-án érkeztek Miskolcra, a járműveket az MVK Zrt. közbeszerzési eljárás keretében vásárolta meg. A márius hetedikén, kedden forgalomba állt buszok klimatizáltak, a járműveket utastájékoztató eszközökkel, utasszámlálóval és biztonsági kamerarendszerrel látták el. Hatótávolságuk eléri a 350 kilométert, és teljesítik az Euro-6-os környezetvédelmi normákat. Demeter Péter, az MVK Zrt. vezérigazgatója elmondta, az új midibuszok olyan vonalakon járnak majd, ahol eddig kisebb kihasználtsággal és ezáltal nagyobb költségráfordítással szóló autóbuszok közlekedtek. Kitért arra, hogy a midibuszok környezetterhelése alacsony, és üzemanyagfogyasztásuk „messze kedvezőbb”, mint a szóló típusú CNG-busz gázköltsége, vagy mint egy szóló dízelautóbusz üzemanyagköltsége, így a társaság gazdaságosabban tudja üzemeltetni az érintett járatokat. Az MVK Zrt. jelenleg mintegy 140 járműből álló autóbuszflottával rendelkezik – a buszok fele dízel meghajtású -, a hosszú távú terv az, hogy az évtized végére az összes dízelmotoros autóbuszt lecserélik korszerű, környezetkímélő járműre. A flotta modernizálásának első lépéseként 2016 tavaszától 75 CNG-üzemű autóbusz állt forgalomba Miskolcon, majd 2022 augusztusában tovább „zöldült” és fiatalodott az állomány 10 új, BYD típusú környezetkímélő, klímasemleges elektromos autóbusszal. Ez a modernizációs folyamatnak a folytatása a midibuszok forgalomba állítása.

Új, Környezetkímélő Midibuszok állnak Forgalomba Miskolcon
Új, Környezetkímélő Midibuszok állnak Forgalomba Miskolcon (MTI fotók)

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14