Informatikai átállás miatt változik a gépjármű-ügyintézés rendje pénteken és hétfőn.
Megújítja a Belügyminisztérium az országos jármű-nyilvántartási rendszert, ezért pénteken az ország összes kormányablakában, okmányirodájában és a gépjármű ügyintézési pontokon informatikai átállás miatt nem lesz lehetőség a gépjárművekkel kapcsolatos ügyek intézésére – közölte a Miniszterelnökség. A közleményük szerint az átállást követően június 19-én (hétfőn) a gépjárműügyek – többek között az átírás, forgalomba helyezés és kivonás, forgalmi engedély és törzskönyv pótlása – országosan mindössze húsz helyszínen intézhetők: minden vármegyeszékhelyen egy-egy kormányablakban, továbbá Budaörsön, valamint Budapest XIII. kerületében, a Teve utcai kormányablakban. Az érintett kormányablakok listája a kormányhivatalok weboldalán olvasható. A tervezhető ügyekkel javasolt másik napon felkeresni az ügyfélszolgálatokat. A többi ügykörben ezen a napon is zavartalan az ügyintézés az ügyfélszolgálatokon. Közölték azt is, hogy június 16-19. között az online gépjármű-ügyintézés is szünetel.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.