Budapesten 2025-től 36 ezer forintra emelkedik az éves parkolási lakossági alapdíj Terézvárosban.
Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere a Facebook-oldalán jelentette be, hogy 2025-től 36 ezer, a két tonnát meghaladó járművek esetében 72 ezer forintra emelkedik az éves parkolási díj. A polgármester a közösségi oldalon úgy fogalmazott: eljött az idő, hogy Budapest belső kerületei között Terézváros is rátérjen egy másik útra, és több nyugat-európai nagyvároshoz hasonlóan enyhítse a környezeti károkat, unokáinknak is élhető belvárost hozzon létre.
Ehhez pedig csökkenteni kell a belvárost használó autók számát úgy, hogy a helyi lakosok számára eddigi ingyenes körzetes közterület-használatot megszüntetik, és 36 ezer forintos éves tarifát vezetnek be az első autókra is a VI. kerületben – emelte ki a polgármester, hozzátéve, hogy ez havonta 3 ezer forintnak, azaz kevesebb mint 5 liter benzin árának felel meg (korábban csak az egy háztartásban tartott második autó után kellett fizetni).
„Mindezt a társadalmi igazságosságot szem előtt tartva tesszük, azaz kedvezményekkel segítjük a rászorulókat, és megfizettetjük azt, ha valaki az átlagosnál is többet, nagyobbat szeretne magának a közösből” – tudatta Soproni Tamás. Az éves parkolási engedélyekből befolyt pénzt a Terézváros 2030 programban az „emberléptékű és emberarcú” városfejlesztésre, a kizárólagos lakossági parkolás rendszerének fenntartására, valamint a kedvezményes társasházi parkolóhelyek biztosítására fordítják – ismertette a polgármester.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.