Folytatódik csütörtöktől az M4-es autóúton, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér csomópontja előtt lévő felüljáró felújítása, ezért forgalomkorlátozásra kell készülni.
A MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleménye szerint május 6-án, a nap végén zárulnak le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelíthetőségét is érintő útfelújítási munkák. A légikikötő minden irányból megközelíthető lesz, forgalomkorlátozás azonban érvényben lesz – hangsúlyozták. A felüljáró burkolatát már kicserélték, most a híd két szegélye mellett dolgoznak majd, és ezalatt a forgalom egy plusz egy sávon folyamatosan haladhat; a munkák ideje alatt váltakozó irányban lehet számítani forgalomkorlátozásra. A repülővel utazóknak azt javasolták, hogy utazásuk tervezésekor tájékozódjanak a légikikötő megközelítéséhez szükséges időről és felhívták a figyelmet arra, hogy a terelések és lezárások a repülőtér autós és tömegközlekedéssel történő megközelítésének időtartamára is hatással lehetnek.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.