Az autópályán nem szabad figyelmetlenül vezetni: ebben az esetben két ember halálát okozta a lassuló sorba rohanó autó sofőrje.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfi ellen. Az elkövető 2021. július 24-én, az M5-ös autópályán az autójával nem tartott megfelelő követési távolságot, ezért nagy sebességgel az előtte haladó járműszerelvénynek, majd egy másik személyautónak ütközött. A vádlott két utasa a balesetben életét vesztette.
A vádirat szerint a férfi 2021. július 24-én, dél körül, Kiskunfélegyháza közelében, az M5-ös autópályán haladt mintegy 93-103 km/óra sebességgel. Az időjárás derült volt, a látási viszonyok is jók voltak, a sztrádán nagy volt a forgalom. A vádlott előtt egy nyerges vontató közlekedett félpótkocsit vontatva. A járműszerelvény forgalmi okból 7-8 km/óra sebességgel haladt, ezért mindkét oldali első és hátsó irányjelzőjét egyidejűleg villogtatta. A lassan haladó teherautó féktávolságon kívül észrevehető volt.
A férfi azonban nem tartott megfelelő követési távolságot, és az autóját hirtelen balra kormányozta, hogy elkerülje az ütközést. Ennek ellenére mintegy 80-90 km/óra sebességgel a félpótkocsi hátuljának ütközött. Az ütközés miatt a vádlott autója a belső sáv irányába sodródva érintőlegesen nekiütközött egy másik személyautónak, ami a belső sávban forgalmi okból mintegy 15-20 km/óra sebességgel haladt. Az ütközés után a vádlott autója a belső sávban, elejével a leállósáv irányába állt meg. A vádlott három utast szállított, akik közül a vádlott testvére és anyja olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen meghaltak. A harmadik utas és a vádlott 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Valamennyiük biztonsági öve be volt csatolva.
A baleset azért következett be, mert a férfi megszegte azt a KRESZ szabályt, miszerint járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elől haladó jármű mögött – annak hirtelen fékezése esetén is – meg lehessen állni. A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és végrehajtandó fogház, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnösségéről a Kiskunfélegyházi Járásbíróság fog dönteni.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
