Az ittas sofőr útja a börtönbe vezethet.
A Baranya Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Pécsi Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és eltiltás hatálya alatti járművezetés bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki folyamatosan ittas állapotban vezette gépjárművét. A férfit az elmúlt két évben három alkalommal is eltiltották ittas és eltiltás hatálya alatti járművezetés bűncselekménye miatt. A bíróságok ezért pénzbüntetésre, illetve a harmadik alkalommal felfüggesztett börtönre ítélték. Minden esetben a közúti járművezetéstől is eltiltották. A férfit azonban mindezek sem tartották vissza attól, hogy ittas állapotban újra autóba üljön.
A vád szerint a vádlott 2023 januárjában Pécsett közlekedett gépkocsijával, amikor vele szemben rendőri intézkedésre került sor. Ennek során megállapították, hogy korábban őt a járművezetéstől eltiltották, illetve a gépjárművet ittas állapotban vezette. Mindezekre tekintettel az elkövető cselekménye az ittas állapotban elkövetett járművezetés, valamint a járművezetés eltiltás hatálya alatti bűncselekmény megállapítására alkalmas. Figyelemmel az elkövető előéletére, az ügyészség vele szemben végrehajtandó szabadságvesztésre tett indítványt.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
