Az Magyar Közút kamerái rögzítették egy péntek éjszaki balesetet a kijárási korlátozások idején, az M0-s autóúton Maglód térségében. A hibázó autó felborult, a sofőr az úttesten gyalog próbált segítséget kérni.
A Magyar Közút közzétett videóján az események sorát már összevágták, amellyel a sorrendiség maradt és látható röviden az események folyása. A videó elején látható a közeledő autó, amely a bal elejével „érintőt vesz” a belső sávban a belső szallagkorláton, majd ettől vélhetőleg a vezető megijedve kormányozva és fékezve próbált visszatérni a sávjába. Azonban a terhelésváltástól az autó elvesztette a stabilitását, elkezdett keresztbe fordulni, orrával a belső szallagkorlát felé, amelyre ráfutott a kocsi. A korlát megdobta, így a két pályatest közötti védősávba felborulva állapodott meg a kocsi.
A sofőr részéről a második hiba volt a sávelhagyás nagy sebességgel, harmadik hiba a kocsi rossz kezelése a helyes nyomvonalra való visszatérés érdekében (fékezés és gázelvétel nélkül kellett volna a korrigáló kormányzást-manővert végrehajtani, és már stabil egyenesmenetben csökkenteni a sebességet), a negyedik hiba, hogy bár sikerült önerőből elhagynia a felborult autót, és ezt jól tette, de eltávolodva az úttesten-, illetve amellett haladva próbált segítséget kérni. Baleset esetén gyorsforgalmi úton elsődleges elhagyni a sérült járművet és az útpályát. Ez esetben, mivel a középső védősávba rekedt az autós, jobb lett volna, ha ott marad, onnan próbál jelezni a többi járműnek, vagy értesíteni a hatóságokat.
A felvételeken látszik, hogy a mentésére érkező civilek keresik a sofőrt a kocsi körül, ami egyértelműen pozitív reakció egy segítséget igénylő helyzetben, viszont így ők is kockáztatták a testi épségüket. A helyszín hatósági biztosításáig, az út forgalmának a figyelmeztetése nélkül életveszélyes az útpályán tartózkodni. A későbbiekben látszik, hogy megérkeznek a rendőrség és a közútkezelő emberei. Addigra a szerencsétlenül járt kocsi vezetőjét is felvette egy teherautó, amely visszavitte őt a helyszínre. Ekkor derült ki, hogy a nő sofőr sajnos ittas állapotban volt a baleset idején: és ez volt a vezető első hibája, hogy ivott szeszes italt és mégis vezetett.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.