A Magyar Lízingszövetség második negyedéves jelentése szerint a Covid-járvány óta először érte el és haladta meg a finanszírozott összeg az 2019-es szintet, illetve 20%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest. De ellentmondásos a siker.
Háború, szankciók, energiaválság, az ellátási láncok zavarai, az infláció és az emelkedő kamatok- ezek a hatások jellemezték az év első felét, amelyek várhatóan az egész évre rányomják majd a bélyeget. A magyar lízingpiac valamelyest ütésállónak bizonyult, és a nehézségek ellenére az első két negyedévben, több mutató alapján is meghaladva a 2019-es, azaz a járvány előtti eredményeket, de nem minden területen.
Autós vonalon csökkent a retail, azaz a személy- és kishaszongépjármű finanszírozás hitelösszege. A 2021-es eredményeket nem sikerült megismételni kihelyezésben sem, itt 4%-os a visszaesés, míg darabszámban ez 21% mínuszt tesz ki. Ennek hátterében elsődlegesen piaci okok vannak, hiszen az újautó forgalomba helyezések 11,4%-ot estek az idei első félévben, míg a kishaszonjárművek piaca közel 24%-ot veszített.
A magánszemélyek összes személygépkocsi vásárlásait tekintve 2021-hez képest gyengült a lízing szerepe: a használt autók esetében 2,5%-ról 1,5%-ra, az új járművek esetében pedig 32,8%-ról 22,7%-ra zsugorodott, így a finanszírozott összeg nagysága is kisebb lett. A flottafinanszírozás stabilnak mondható, mivel nagyjából darabszámban és finanszírozott összegben is hozza az előző év eredményét, enyhén alatta.
A nagyhaszonjármű szegmens tovább tudott nőni 2022-ben az előző évhez képest, és továbbra is őrzi második helyét a lízingpiacon belül. Míg a finanszírozott összeg 22%-kal 87 milliárdra emelkedett, addig volumenben is tudott 6%-ot bővülni. Itt is kézzelfogható az eszközök árának emelkedése, azonban a forgalomba helyezések is jól alakultak, hiszen 24%-kal nőtt a nagyhaszon piac és 8,5%-kal a nehéz pótok piaca.

Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
