Autómentes Hétvégét rendeznek a fővárosban október 5-én és 6-án, azaz szombaton és vasárnap.
Az árvíz miatt a tervezettnél két héttel később, október 5-6-án rendezik meg az Autómentes Hétvégét a fővárosban. A rendezvény ideje alatt lezárják a Szabadság hidat és a Vámház körutat a Lónyay utcáig, a Belgrád rakpartot a Havas utca és a Fővám tér között. Ezen kívül a rendezvény további helyszínéül szolgál a Margit híd és a Közraktár utca közötti pesti alsó rakpart is, amelyet szintén lezárnak a forgalom elől.
A lezárások miatt szombaton és vasárnap a kiskörúti 47-es, 48-as, 49-es villamosok nem közlekednek, helyettük a budai oldalon a Fehérvári úton a 61-es, a Bartók Béla út külső szakaszán pedig az 56A villamos közlekedik. A Szabadság híd lezárása idején a BKK az M4-es metró, valamint a változatlan útvonalon és menetrend szerint közlekedő 7-es és 133E autóbuszok, a belvárosi szakaszon a kiskörúti villamosforgalom szüneteltetése miatt az ott közlekedő M3-as metró, a 9-es és 15-ös autóbuszok és a 72-es trolibuszok igénybevételét ajánlja.
A látogatók különböző programokkal találkozhatnak:
– kerékpáros-oktatással és tanpályákkal;
– mobilitási témájú városi sétákkal;
– családi és gyermekprogramokkal;
– járműbemutatóval és -kiállítással népszerűsítik majd a környezetkímélő, fenntartható közlekedési eszközöket.
A Vámház körúton mindkét napon 10 és 18 óra között járműbemutatót tartanak a villamospályán.
A bomba az oka
Lezárások lesznek pénteken Budapesten a XXI. kerületben a csepeli szabadkikötőben talált bomba hatástalanításának ideje alatt.

Adományt gyűjtöttek a budapesti rendőrök
Több mint kilenc tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek a rászorulóknak a fővárosi rendőrök.

Dugókkal kezdik, de utána jobb lesz
Elindulhat Budapesten a Flórián téri felüljárók felújítása 2025-ben: aláírták a szerződést.

A legkapósabb elektromos cégautó
A kormány vállalati elektromosautó vásárlási támogató programjának jelenlegi éllovasa a több mint 17 millió forintos indulóáru Tesla Model Y. Sokat fognak velük dolgozni.

Olaszországban életbe léptek az új közlekedési szabályok
Kemény fellépést írnak elő az alkohol- és drogfogyasztás ellen, valamint szigorúbban büntetik a vezetés közbeni mobiltelefon-használatot az új olasz közlekedési szabályok, amelyek szombaton léptek életbe.

Ittas-, és drogos sofőröket szűrnek ki a forgalomból hétfőtől
A békésebb ünnepi felkészülésért a jövő héten az autósok fokozott rendőri ellenőrzésekkel találkozhatnak Európa szerte: a célkeresztben az ittas-, vagy bódult állapotban vezetők lesznek. A magyarországi utak sem kivételek.

Ónos eső várható szombaton a déli országrészben
A legfrissebb meteorológiai előrejelzések alapján "citromsárga veszélyjelzés" van érvényben a szombat hajnalban és kora reggel várható ónos esőzés miatt.

Az év végi biztosítóváltás mérlege
A tavalyinál több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelező gépjármű-felelősségi biztosítást.