2025.04.16, 13:21
Alacsony az arány

A robogók többsége továbbra is kötelező biztosítás nélkül közlekedik. Az e-rollerekkel hasonló a helyzet.

A mintegy 650-700 ezer hazai segédmotoros kerékpár felének sincs érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb). A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) kiemelte, hogy a segédmotoros kerékpárok mindegyikére kötelező kgfb-t kötni, akár van rendszáma, akár nincs. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbb kiadott statisztikái szerint ebben a díjkategóriában kevesebb mint 296 ezer kötelező biztosítást kötöttek az üzembentartók, vagyis a robogók többsége, körülbelül 55 százaléka elvileg nem vehetne részt a közúti közlekedésben.

Egy robogó kötelező biztosítása évente átlag 8-10 ezer forintból jön ki. Egy közúti igazoltatásnál a kgfb nélkül közlekedő robogósokra kirótt mulasztási bírság ennek sokszorosa lehet, de az igazi ráfizetés egy baleset során érheti a kötelező nélkül motorra ülőket, mert az okozott kárt saját zsebből kell téríteniük. Az MNB statisztikái szerint a segédmotoros kerékpárok esetében 2023-ban 478 ezer forint volt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés, 11 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Ha a baleset személyi sérüléssel is jár, a kárösszeg többmilliós tételt is jelenthet.

Hasonlóképp alacsony a biztosítást kötő e-roller tulajdonosok aránya. Becslések szerint a kgfb-kötelezettség alá tavaly nyár óta bevont mintegy 50 ezer e-roller közül is csak 10-15 ezer rendelkezik az előírt biztosítási fedezettel. Ennek oka a részben a tájékozatlanság lehet a szövetség szerint. Tavaly július óta azok az elektromos rollerek is csak kötelezővel vehetnek részt a forgalomban, amelyeknek tömege meghaladja a 25 kilogrammot, illetve 25 km/óra feletti sebességre is képesek.

A FBAMSZ hangsúlyozta: érdemes megkötni a kötelező biztosítást azoknak, akik eddig ezt elmulasztották. A robogósok és a rolleresek is tiszta lappal indulnak, a korábbi időszakra nem kell fedezetlenségi díjat fizetni, mint a gépkocsik vagy motorkerékpárok esetében; igazoltatáskor a rendőrök csak azt vizsgálják, hogy az adott időpontban rendelkezik-e a jármű biztosítással. Rendszám híján a biztosítók a vázszámra kötnek kötelezőt. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.