A fővárosi megosztott kerékpár-rendszer fejlesztését jelentették be.
Minden második budapesti lakos számára elérhető, új közbringarendszer kidolgozását jelentette be 2026-ra a Főváros és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A Bubi 3.0. rendszerében megduplázódik a jelenlegi flotta, és nem csupán hagyományos, hanem elektromos rásegítésű kerékpárok is bérelhetők lesznek a tervek szerint. Az új eszközpark és állomások a jelenlegi szolgáltatási terület határán túli városrészekben – például az Örs vezér tere, Kőbánya-Kispest vagy Újpest-Városkapu környékén – élőknek is lehetőséget nyújtanak a megosztott kerékpárhasználatra.
A MOL Bubi évek óta egyre népszerűbb. 2023-ban a Budapesten közlekedők több mint 3,4 millió alkalommal használták a közbringa-szolgáltatást, amely során közel 7 millió kilométernyi utat tettek meg. Az új MOL Bubi 2021. májusi indulása óta több mint 8 milliószor használták a fővárosban a jellegzetes zöld kerékpárokat. Az érdeklődést mutatja, hogy a Bubi 1.0.-hoz képest nagyságrendekkel jobb a megosztott kerékpárok kihasználtsága: az előző rendszer utolsó teljes évéhez (2019) képest tavaly 5-8-szor több alkalommal választottak MOL Bubit utazásukhoz a BKK ügyfelei.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.