Csaknem 12 kilométer hosszú kerékpárútvonalat építenek, mintegy 650 millió forint európai uniós pályázati támogatással Zala megyében.
A „Kerékpárral a romantikus Zalában” nevet kapó tervezet a térség turisztikai vonzerejének a növelését célozza. A programban részt vevő falvak – Egeraracsa, Esztergályhorváti, Zalaszabar és Zalaszentmárton – biciklivel is könnyebben elérhetőek lesznek, a térségbe látogató, kerékpáros turisták így jobban megismerhetik a zalai vidék kulturális, épített és természeti értékeit. A kerékpárosbarát fejlesztés ugyanakkor az érintett településeket is segíti: a tervezett, 12 kilométeres nyomvonal mintegy 60 százalékkal lesz rövidebb a jelenlegi utak hosszánál. Az útvonal több (a Pannon Pleasure 12., a Zalavár-Balatonhídvég és a Nyugat-balatoni) főbb kerékpárúthoz kapcsolódik, emellett az országos kéktúra vonalak és a Via Sancti Martini zarándokút is elérhetővé válik.
A fejlesztéssel kiemelt turisztikai célpontokra, többek közt a Balatonra, a Kis-Balatonra és Zalakarosra is könnyebb lesz eljutni. A kerékpáros útvonalat érintő településeken fedett pihenőhelyeket alakítanak ki. A látogatókat a falvakban turisztikai attrakciókkal is várják és a fejlesztéssel komplex szolgáltatást (szálláshelyet és vendéglátást) tudnak számukra biztosítani. A konzorciumi együttműködéssel működő tervezet vezetője a Zala Megyei Önkormányzat, a kerékpárosbarát fejlesztések várhatóan a következő év októberében fejeződnek be.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.