2022.04.01, 06:31
Tisztábbak, takarékosabbak

Gázüzemű buszokkal bővül ősztől a Jász-Nagykun-Szolnok megye járműparkja.

Ősztől 40 új, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő autóbusz közlekedik Szolnok elővárosi vonalain – adta hírül a Volánbusz. A korszerű járművek nettó beszerzési értéke 3,67 milliárd forint volt. A buszflotta fiatalítását a 2021 nyarán kiírt közbeszerzés tette lehetővé, amely 164 gázüzemű autóbusszal gyarapítja a közlekedési társaság járműparkját. Az új buszokból Szolnokon kívül 10 jut Szegedre, 39 Zalaegerszegre, 75 pedig a fővárosi agglomerációba.  Az országos járműfiatalítási program 4 éve kezdődött, Jász-Nagykun-Szolnok megyében azóta a buszállomány 25 százalékát cserélték újakra, átlagos életkoruk 13,6 évről 11,5 évre csökkent. Csak tavaly 30 új buszt helyeztek forgalomba a helyi településeken, míg országszerte összesen 1780 új és újszerű autóbusz állt, vagy áll forgalomba a 2021 végéig lezárt beszerzéseknek köszönhetően. Év végéig a teljes állomány 45 százalékát cserélik le, így a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet. A MÁV-Volán Csoport a gázüzeműek mellé 100 elektromos járművet is beszerez a Zöld Busz Program támogatásával, így Magyarországon működhet majd Közép-Európa egyik legnagyobb, alternatív meghajtású járművekből álló autóbuszflottája.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14