Július 22-től 28-ig ellenőrzik itthon és Európa-szerte a hatóságok a közlekedő buszokat és teherautókat.
2019. július 22. és 28. között európai szintű tehergépkocsi- és autóbusz közúti ellenőrzést szervezett a TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata). Az akcióban a magyar rendőrség is részt vesz, így a héten az egész országban számíthatnak az érintettek a megszokottnál aktívabb közúti ellenőrzésre. Európa 25 országa vesz részt az akcióban, amely „European Operation Truck&Bus” nevet viseli és az ötödik az idei kilenc nemzetközi akció sorában.
A rendőrség az ellenőrzés során a közúti hatóság szakemberei mellett az Országos Polgárőr Szövetséggel is együttműködik, a rendőrök és az együttműködő közúti ellenőrök közösen vizsgálják többek között a személyi- és menetokmányok meglétét, a járművezető vezetési alkalmasságát, a jármű műszaki állapotát, a szociális előírások megtartását, és a rakomány rögzítésének biztonságos voltát. A magyarországi fokozott közúti ellenőrzésekre lakott területen belül-, és kívül, valamint országutakon és gyorsforgalmi utakon is számítani kell.
Az ellenőrzések során a magyar- és a külföldi rendszámú járművekre egyaránt ellenőrzik. És bár az akció kifejezetten a tehergépjárműveket és a buszokat célozza, a területen dolgozó rendőrök a közúti közlekedési szabályok megsértése esetén más járművek vezetőivel (illetve utasokkal, gyalogosokkal) szemben is fel fognak lépni.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.